Semmi köze Ecserhez, sem az Ecseri úthoz, mégis így jelölik a térképek is. Sok bűnöző kemény munkája kellett ehhez.
Fotó: Fortepan/ Gábor Viktor
Elég régen jött el az a pillanat az életemben, amikor szöget ütött a fejembe a kérdés: vajon miért hívja szinte mindenki Ecseri piacnak a főváros legjelentősebb használtcikk piacát? Valójában ez a név annyira a közbeszéd része, hogy még a térkép is így jelöli a Nagykőrösi úti területet, mely igencsak messze van Ecsertől. Most utána járunk a dolognak, de igazából a magyarázat sem magyarázza ezt a különös tényt. Kezdjük hát a legelejéről!
Egy budapesti állandó zsibáru piac létrehozásának a gondolata már 1886-ban felmerült. Ekkor elsősorban higiéniai okokból tartották problémásnak a használtáru és az élelmiszer egyhelyen való árusítását, ugyanis akkoriban erre még nem léteztek külön árusítóhelyek. A dolog azonban igen döcögősen haladt, így csak a századforduló előtt két évvel sikerült kijelölni a Teleki-téren a megfelelő területet. Bár a képek tanulsága szerint bőven hagyott kivetnivalót a piac kinézete, és valószínűleg az itt megfordulók folyamatos útitársai lehettek a könnyen barátkozó rovarok és rágcsálók, a „teleki” egészen a világháborúk utáni évekig kihúzta. A városatyák rosszallása azonban 1950-ben elsöpörte a sátorváros e korai verzióját. Mivel a teret parkosították, így a hányatott sorsú zsibvásárnak új helyet kellett találni.
Elképzelhető, hogy mennyire lehettek elragadtatva a minden csodát kínáló, szedett-vedett embertömegtől, ha úgy döntöttek, hogy az akkori Budapest legrosszabbhírű környékére, a Mária Valéria-telepre száműzik az egészet. A valaha szebb napokat látott lakótelep ekkorra az éhezés, a betegségek és a bűnözés melegágyává vált, ahol mindennaposak voltak a halálesetek.
A Mária Valéria telep 1957-ben
Fotó: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára / Városrendezési és Építészeti Osztályának fényképei
Igazán üdítő szomszédság egy zsibáru piacnak. Ami azonban fontos, hogy a telep mellett futó útról Ecseri úti Használtáru Piacnak nevezték el ezen új csodát. Ekkor 1950-et írtunk.
Persze a „Valéria-telep” közelsége erősen rányomta a bélyegét az új piacra, így állandók voltak a problémák. 1957 áprilisában például egy nagyszabású razziát tartottak és ennek eredményeként 118 embert állítottak elő. Ami talán még ennél is rémisztőbb, hogy közülük minden harmadik ember kőrözött bűnöző volt, akit betörésért vagy még egzotikusabb bűncselekményekért kerestek a rend barátságtalan őrei. Persze akadtak olyanok is, akik csupán szó szerint magukénak tekintették a nép közös vagyonát és ebből próbáltak meggazdagodni. Egy, az 56-os események sérültjeit gyógyító felcser például nagymennyiségű, a Vöröskereszttől származó pokrócot, takarót, mintegy százezer forint értékű függönyanyagot, ötvenezer forintnyi honvédségi pokrócot, 100 darab kincstári szalmazsákot, sok ágyneműt és egyéb értékeket kínált potom áron.
Persze nem ez volt az egyetlen eset, hogy az „ecseri” bekerült a híradásokba. egy alkalommal például egy olyan banda bukott itt le, akik az alkalmi áruház készletével sefteltek. Az ország üzemeiből kikerült, kisebb hibák miatt alkalmi áron kínált termékeket vásárolták fel ezek a csibészek, majd hibátlannak hazudva jóval drágábban adták el a piacon. Itt voltak azután az irodalom vámszedői is, akik 50 fillérért bármilyen tiltott irományt felvásároltak (akkoriban a náci könyvek mellett a pornográfia, sőt a ponyvairodalom is tiltottnak számított). Ezek a kétséges értékű „alkotások” az Ecserin már kötetenként 24 forintos áron kerültek elő a pult alól. De maga a piac is tökéletesen illett az árusok kínálta mértéktelen szennyhez.
Az ötvenes évek végére, kevesebb, mint tíz évvel a megnyitás után már tarthatatlan állapotok uralkodtak a piacon és a környékén is. Nem volt csatorna és víz, míg az árusítás a porba, sárba, terített pokrócokon folyt. A piacon egyetlen kút volt, amiből ittak és a lábukat is ebben mosták. Ráadásul a tarka-barka tömeg ekkorra már jócskán túlnőtt a terület lehetőségein.
Az Ecseri a bontás előtti napokban
Fotó: Fortepan/ Balla Demeter / Hegyi Zsolt jogörökös adománya
A kapun kívül 6-800 további árus kínálta a portékáit, akadályozva a villamos- és közúti közlekedést. A sok gond és a felmérhetetlen mocsok okán már a nyitás után 9 évvel, 1959-ben tervezni kezdték a piac áttelepítését egy várostól távolabbi helyre. Az események azonban 1962-ben, a Mária Valéria-telep bontása és a helyére épülő József Attila lakótelep kivitelezésének megindulása nyomán pörögtek fel. Ekkor jelölték ki az új helyet, az akkor ismert univerzum peremén, az 1950-ben létrejött két új kerület, a XIX-XX. határán, a Nagykőrösi úton. A környék képét meghatározó M5 autópálya ekkor még csupán elképzelés volt, hiszen több 20 évvel később, csak 1984-ben kezdték a városi szakasz építését.
A piac – a korábbiakhoz képest – elképzelhetetlenül modernnek és igényesnek készült.
A frissen megnyílt Nagykőrösi úti piac
Fotó: Fortepan/ Bojár Sándor
1963 júniusában kezdték meg az építést és már augusztusra elkészült a 180x70 méter alapterületű telephely téglafal kerítése, és október végéig két új épülettömböt adtak át, amelyben a Bizományi Áruházat, a piac ügyeit intéző hivatalokat, valamint büfét, falatozót, dohányboltot és közértüzletet helyeztek el. A korábbi piaccal megegyező területen, három sorban 235 modern, sárgavakolatú, lapostetejű, zöld műanyag napellenzővel ellátott, télen fűthető üzletecskét állítottak fel, arrébb közös, nagy tető alatt további 103 használtcikk kereskedő számára létesült árusítóhely. Az 1964 augusztusi megnyitáskor valóban az ország egyik legmodernebb ilyen jellegű intézményének számított a piac.
Végezetül kanyarodjunk vissza a cikk elején idézett gyermekkori elmélkedésemhez, hogy vajon miért is hívják máig Ecserinek a használtáru piacot? Nos az építkezés idején és az azt követő évtizedben az újságok – és így a közemberek is – „Új Ecseriként” emlegették ezt a helyet, utalva előző helyére és jellegére egyaránt. Egyszerűbb volt így, mint állandóan használtárucikk piacot emlegetni. Később az „új” jelző ki is kopott a köztudatból és modern piacra is visszavonhatatlanul ráragadt a rosszemlékű név. Így lehetséges, hogy az immáron 125 éves múltra visszatekintő zsibvásárt ma is „Ecseriként” emlegetjük, noha csupán egy évtizeden keresztül várta a vásárlóit az Ecseri úton. Ehhez csak annyi kellett, hogy a piac éppen ekkor, a legsötétebb időszakában naponta bekerüljön az újságokba. Valószínűleg ma már akkori is „Ecseri” maradna a neve, ha a holdra költöztetnék az egész intézményt. Milyen furcsa dolgokra is képes a köznyelv...
