Tó-retró

Amikor Siófok elveszítette az ártatlanságát

2018. június 15. - Lynxa

Nudista szépségverseny, erotikus sétahajózás és a Flört európai léptékű szórakoztatása. Így köszöntött be a ’90-es évek a Balatonra!

flort1.jpg

 Forrás: pinterest

 

Ha létezne az időutazás és valakit 1988-ban, majd 1990-ben is szabadon engedtünk volna a siófoki éjszakában, az valószínűleg azt gondolta volna, hogy nem két év telt el a látogatások között, hanem egy párhuzamos univerzumba csöppent a második alkalommal. A díszletek alig változtak valamit, ám ezen kívül, mintha egy másik filmet fűztek volna be a gépbe. Alig egy-két év leforgása alatt a Balaton fővárosát elöntötte a nyugati kultúra, a szex és bűnözés soha nem látott hulláma. A korábbi SZOT üdülők és ORI rendezvények bájos ártatlanságát nyugdíjba küldték a gogó táncosok, látványos diszkók és a szex leplezetlen jelenlétének divatja.

            Persze mindez nem nevezhető véletlennek, hiszen több olyan dolog is történt a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, mely magával hozta a teljes szemléletváltást. A rendszerváltással szinte egyidőben eltűnt a korábbi turista rétegek nagy része. A családot újraegyesítő kelet- és nyugatnémet csapatok éppen úgy köddé váltak, mint a kommunista blokk csereüdültetettjei, és a pénzesebb magyar rétegek is gyakrabban indultak más országok felé, mint korábban. Az akkori vendéglátósok egybehangzó véleménye szerint az 1990-es szezon valóságos katasztrófának bizonyult, és sok olyan hely, amely nem tudott időben reagálni az idő szavára, hamar eltűnt a süllyesztőben. A partmenti éjszakában ugyanis más, fiatalabb turisták tűntek fel, akiket már egyáltalán nem érintett meg a gulashsuppe és cigánymuzsika kombója vagy éppen a minőségi revütánc romantikája. Ők partizni akartak és az ehhez megfelelő helyeket keresték, villódzó fényekkel, tükrökkel, tehetségtelen, de kiváló testi adottságokkal rendelkező táncoslányokkal és az aktuális toplistás slágerekkel.

            A másik fontos esemény, ami ebben az időszakban történt, az a rendszerváltáskor meghirdetett tömeges amnesztia volt, ami bizony csakhamar súlyosan megmutatkozott a bűnügyi statisztikákban is. Az ekkor szabadult elítéltek jó része a Balaton környékén találta meg az újonnan feltáruló kincsesbányát és a maguk módján hozzásegítették a tó környékét a fékevesztett partik bonyolításához. Magukkal hozták a drogokat, az erőszakot és a szexuális szolgáltatások garmadáját. A pesti éjszakával párhuzamosan megjelentek a peep-showk, night clubbok és az erotikus masszázsszalonok, illetve komoly import alakult ki a pesti örömlányok csapataiból is. Persze nem kizárólag a bűnözők ültek fel az új típusú nyaralókultúra vonatára és feltűnt néhány eredeti, Balatonspecifikus ötlet is.

            Az egyik ilyen volt az Intermozaik Kft. és egyik kezdeményezésük a Nudi Tours is. Ez a cég komoly energiákat mozgósított a testiséget favorizálók igényeinek mind magasabb szintű kiszolgálására. Egyik ötletük a Miss Nudi Hungary, vagyis a Magyarország Nudista Szépe elnevezésű verseny volt. Bár a nemes vetélkedés nem volt teljesen Balatonspecifikus, hiszen a győztesek külföldi, hasonló versenyeken való részvételt nyertek és a válogatók egy része is az ország más területein került megrendezésre, a cég fő működési területe a Balaton környék volt. Magáról a versenyről sokat elmond, hogy három: felnőtt, lány és gyermek(!) kategóriákban rendezték meg. Szintén az ő leleményességüknek köszönhetjük a Nudi Hajó ötletét, mely ugyan hatalmas (negatív és pozitív) visszhangot váltott ki, mégis hamar zátonyra futott. Pedig a cég vezetője nem kicsiben játszott, mivel egész szezonra kibérelt a Maharttól egy motoros hajót, és a szórólapokat is személyesen osztogatta Siófokon. A négyórás túrákon ráadásul nem csak a napot ruha nélkül élvezni szándékozó nyaralók, hanem táncoslányok és erotikus masszőrök is helyet kaptak. Meglepő módon a vállalkozás bukását nem az erkölcsrendészet vagy a kereslet hiánya, hanem a szemérmetlenül borsos árak okozták.

            Persze olyanok is akadtak, akik azonnal megértették az idők szavát és üzletmenetüket képesek voltak az új típusú igényeknek megfelelően átalakítani. Siófok két megadiszkója, a Galéria és a Flört a rendszerváltás előtt már évekkel megnyitották a kapuikat, és kiválóan alkalmazkodva az új szokásokhoz, ikonjaivá váltak a magyar partikultúrának.

flort2.jpg

A siófoki Flört

Forrás: Facebook/ Flört The Club

 

Ezek a diszkók ugyan adtak még műsorokat, de azok már inkább kiegészítő látványosságoknak minősültek, ahogyan a táncoslányoknál sem a művészi színvonal volt az elsődleges mérce. Ezek a helyek a house kultúra európai színvonalát hozták el a Balaton mellé akkor, amikor erre a legnagyobb szükség mutatkozott. A fény és hangtechnika, a berendezés bármely szórakozó helyen megállta volna a helyét az öreg kontinensen, ráadásul a színvonal fenntartására elképzelhetetlen összegeket fordítottak a tulajdonosok. A Galériában például 1990-ben havi 50-60 ezer forintot fordítottak csak a zenei jogdíjak beszerzésére, ami akkoriban egy átlagember több havi fizetését tette ki. Ezért cserében viszont a legújabb slágerek a megjelenésük időpontja után már napokkal düböröghettek a hangfalakból. A fiatalok pedig ugyanúgy szórakoztak, sírtak és estek szerelembe a Flört vagy éppen a Galéria falai között, mint eddig, csak a hátteret már nem a gulyás és a mulatós nóta, hanem a koktélok és a techno szolgáltatta.    

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr3914029714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lola31 2018.06.17. 05:33:24

A parti utca tele volt a pénzbehajtók harmincmilliós kocsijaival. A Hungária szállodában kizárólag csak gengszterek laktak, a későbbi években már az egész idényre bérelték a hotelt. Egy időben meg is vették. Ezzel együtt a hangulat egyáltalán nem volt vészes, nem bűnözni jártak le, hanem nyaralni. Akik viszont ott dolgoztak, azok a prostituáltak. Elképesztő mennyiségben hemzsegtek a Petőfi sétányon levakarhatatlanul. Mindenesetre óriási élet volt, hatalmas tömegek mindenhol. Kipp-kopp étterem? Coca-cola beach house? Úszó vitorláskölcsönző sziget? Flört balhék? Az Bella Italia étterem a Fő téren? Azért egy portást csak megöltek valahogy a nagy kavarodásban, és azóta sincs meg talán a tettes. A Napfény szállóban történt az eset. A szállodát egyébként a tulajdonosnő E hitelből vette meg, melyet teljes egészében törleszteni tudott a földszinti üzletek bérbeadásából.

trollsalab 2018.06.26. 22:02:06

Egyébiránt az egyik zsűritag Szlávy Bulcsú volt.
süti beállítások módosítása