Volt az érdi emelkedő réme és papírjaguár, mégis egy nemzedék legszebb élményei kapcsolódnak hozzá. Milyen érzés volt akkoriban Trabantot vezetni?

 Fotó: Fortepan/ UVATERV

Éppen krisztusi korban, vagyis 33 évvel a gyártás megindulása után hagyott itt bennünket az az autó, amit egy (vagy) két korosztály imádott és a pokolba kívánt. Azonban tény, hogy a Kádár-kori nemzedék jó része egy ilyen járgány hátsó ülésén fogant. Aki élt abban az időszakban, annak biztosan van egy sztorija, melyben Trabant szerepel, és fejből tud idézni legalább egy (vagy több) Trabant viccet is. Mindez nem csoda, hiszen volt olyan időszak, amikor a magyar autópark közel fele ebből a típusból állt. Trabantok sorakoztak a SZOT üdülők parkolójában, a balatoni telkek udvarán és mögöttük sorakoztak az autók az M7-es érdi emelkedőjén is vasárnap délutánonként.

            Az aprócska, műanyag karosszériás autó diadalmenete 1958-ban kezdődött meg, amikor a korábbi P70-es modell helyett a zwickaui gyár a modernebb P50 sorozatgyártásába kezdett. Eleinte ezen a néven emlegették, de mire az első darabok a vevőkhöz jutottak, már Trabant név díszelgett a karosszérián. Maga az elnevezés az első ember által készített műhold, a Szputnyik előtti tisztelgés volt, hiszen annak neve oroszul, míg a kisautóé németül jelent útitársat, de a párhuzamnak itt nagyjából vége is. Mert, bár tervezésekor a Trabant még egészen modern konstrukciónak számított, azért az űrtechnológiától bizony már akkor is elég messze állt (hát még harminc évvel később, amikor szinte még mindig változatlan technikával gyártották). Ez azonban szinte senkit sem érdekelt, hiszen a Trabant érkezésével sok család számára csillant fel a remény, hogy végre nekik is saját autójuk lehet.

            Ez a típus éppen ugyanazt kínálta a keleti blokk embereinek, amit mondjuk a Fiat 500 vagy a Kacsa a nyugati világnak: az olcsó, tömeges motorizációt. Abban az időszakban, amikor az átlagkereset 1200 forint körül alakult, alig 38 ezerért már új autóba ülhetett – volna – az ember (akkoriban egy Wartburg 52, egy Skoda 65, míg egy Moszkvics 70 ezer forintba került). Nem csoda, hogy az első hírek nyomán valóságos kis hisztéria alakult ki az országban, és az 1959-ben érkezett 250 autóra több, mint 1200 megrendelés futott be a Merkúrhoz, így már az első évben kialakult a megszokott várólista.

Fotó: Fortepan/ Lencse Zoltán

Valójában azonban a Trabant életérzéssel nem ez a típus, hanem az 1963-ban bemutatott 601-es ismertette meg a szélesebb tömegeket Magyarországon (az összes legyártott Trabi több, mint 90 százaléka ebből a típusból készült). Ezzel az autóval élhették meg a legtöbben azt az érzelmi hullámvasutat, melyet egyetlen más márka tulajdonosai sem érthettek meg akkoriban.

            Igaz ugyan, hogy a Trabant olcsó autónak számított, ám így is legalább harminc hónapon keresztül kellett félretenni egy átlagfizetést ahhoz, hogy valaki reszkető kézzel befizethesse egy 601-es árát. Mivel akkoriban csak nagyon kevesen kaphattak kölcsönt autóvásárláshoz, így olyan volt egy ilyen vásárlás, mintha ma készpénzzel fizetnénk be egy 6-7 milliós autóra. Persze idő volt a gyűjtögetéshez, mivel a Merkúr már a 601 bejelentésekor is csak két évvel későbbi szállításra vett fel megrendelést, és még ez is erősen optimista hozzáállásnak minősült, lévén a várólista csakhamar elérte a hét évet.

Fotó: Fortepan/ Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

Így ha a lelkes proletár mondjuk a gyermeke születésére adta le az igénylését, akkor egy iskolai évnyitóról mehetett el átvenni az autóját. De micsoda büszkeség lehetett az... néhány napig!

            Az új tulajdonosnak hamar rá kellett ébrednie, hogy a fél élete alatt kuporgatott pénzből vásárolt és fél emberöltőnyi várakozás után kézhez kapott, új büszkesége azonnal a gúnyolódások céltáblájának a közepére állította. Nem tudott úgy végighajtani az utcán vagy autóját csak megemlíteni egy társaságban, hogy ne legyen gazdagabb azonnal néhány Trabant viccel. Például ilyenekkel: A Trabant találkozik a szamárral és az állat ráköszön:

• Szia autó!

Erre a Trabi:

• Szia szamár!
• De neveletlen vagy! – így a jószág – Én autónak neveztelek, tehát neked minimum telivér paripának kellett volna...

Vagy a másik:

Egy nő mossa a kertben a Trabantját, amikor egy arra robogó Ladából kikiabálnak neki:

• Felesleges locsolnia kézcsókom, az már nem lesz nagyobb...

Pedig igaz, hogy a Trabant aprócska volt – 3,5 méternél is kisebb hosszával a mai Fiat 500 is lepipálja – de a maga egyszerűségében koránt sem volt elmaradott (legalább is az első 10-15 évben). Bár menetteljesítményei már a hatvanas években is gyengének bizonyultak, mégsem szolgált rá a gúnyolódásra. A Trabant egészen a gyártás 1991-es befejezéséig (az utolsó évben jelent meg a Volkswagen licensz alapján gyártott négyütemű) az maradt, ami volt: egy végletekig egyszerű kis szerkezet, mely a magyar emberek nagy részét volt képes autóba ültetni...