Bár megpróbálták műhúsra szoktatni a magyarokat, nekünk sem a fakéreg-hús, sem pedig a vérplazma-virsli nem jött be.
Ne gondoljuk, hogy a műhús a mai modern vegánok találmánya, hiszen már a XX. század elején is kísérleteztek húspótlással Európában. Ausztria mindig is élen járt a húsok egyéb anyagokból való leképezésében, így például az 1910-es években műkolbászt állítottak elő állati belsőség-maradványokból, tejsavóból és növénydarabokból. Ez a mai vegetáriánus értelmezéseket alapul véve nem is számított igazi műhúsnak, hiszen állati eredetű összetevőket is tartalmazott. S mivel a monarchiában egyszerűen csak ehetetlennek titulálták a bécsi műkolbászt a magyarok, az ötlet hamarosan a feledés homályába veszett. A műhúsra való igényt a II. Világháború hozta magával ismét, amikor rengeteg tenyészjószág elpusztult, ráadásul nem folyt megfelelő élelmiszertermelés sem, így súlyos húshiány alakult az öreg kontinensen.
Ekkor hozta létre első műhús-termékét Friedrich Bergius osztrák tudós, aki a 30-as évek elején még Nobel-díjat is nyert a nagynyomású kémiai eljárások felfedezésével. Bergius olyan vegyi folyamatokkal foglalkozott, amelyek segítségével növényi cellulózból és alapanyagokból éghető szénhidrogéneket, üzemanyagot, benzint és élelmezésre szánt cukrokat lehetett előállítani, valamint műhúst. Ez utóbbinál szintetikus úton fakéregből gyártottak egyfajta húspótlékot, amely csaknem ugyanannyi zsiradékot és fehérjét tartalmazott, mint a marhahús. A szabadalmat egy leleményes osztrák vállalkozó megvásárolta, és 1946-ban elkezdték gyártani az új élelmiszert egy lanzingi gyárban. A tervek szerint havonta 60— 100.000 tonna műhúst tudtak volna előállítani kalács vagy kenyér formában, ha lett volna rá igény.
Igen ám, de hiába reklámozták töretlenül Ausztriában és Magyarországon is úgy az új műhúst, hogy kiváló bécsi szelet készíthető belőle, a magyarok szerint csak egy nyúlós, ragacsos, préselt pép volt az új találmány, amely semmiben nem emlékeztetett az igazi hús állagára. Ráadásul a lanzingi gyár igen drágán mérte az újdonságot, így a háborús károkkal küszködő európai országok nem tudtak belőle kellő mennyiséget vásárolni. Rákosiék sem vettek az osztrák találmányból a magyar piacra, csak egy-két újságíró volt olyan szerencsés, hogy megkóstolhatta az új csodaélelmiszert. A háború utáni újjáépítés időszakának húshiányát tehát ez nem oldotta meg. Később pedig a 60-as években Nyugat-Európában megjelent az amerikai szabadalom alapján, szójából készült húspótló, ami állagában és ízében jobban hasonlított a húsra, így szívesebben elfogadták a fogyasztók is, mint az osztrák Bergius féle terméket.
De vajon mi történt Magyarországon műhús-fronton? Mivel később a Kádár-korban is jellemző volt – különösen a háztáji gazdaságokban nem bővelkedő a városokban – az általános húshiány, így a kommunista vezetés nem mondott le arról, hogy megtalálja az igazi, olcsó húspótlékot. A 70-es évek elején a Központi Élelmiszeripari Kutatóintézetben rengeteg kutatás folyt, amelyek különböző élelmiszerek pótlását célozták. Kísérleteztek itt szójából készült műhússal, műsonkával, algából erjesztett műsajttal és élesztőből készült tojásutánzattal, de még művirslit is készítettek vérplazmából. Ezek a kísérletek a KGST élelmiszeripari bizottságának összehangolt kutatási programjának keretében zajlottak azzal a céllal, hogy nagy fehérjetartalmú élelmiszereket állítsanak elő gyógyászati és élelmezési célokra.
Számos érdekes kezdeményezést találunk ebből az időből. Így például kórházakban és klinikákon lábadozó betegeket, valamint égési sérülteket etettek magas fehérjetartalmú műhússal, mivel ezzel elő tudták segíteni a bőr gyorsabb regenerálódását és a gyógyulást. De iskolások körében is kísérleteztek sós és édes fehérjekekszekkel, amelyek egymagukban pótolni tudták a szükséges, napi fehérjebevitelt még abban az esetben is, ha a gyerek nem evett tejet vagy húst egyáltalán. Végül a sikeres kísérletek ellenére a műhús nem terjedt el általánosan a proletárok között, mivel egyrészt a szójás újdonságok sem voltak sokkal olcsóbbak a valódi húsnál, másrészt a magyar mindig is húsevő nemzet volt, akik nehezen fogadták el a pörköltben az új ízeket. Talán az egyetlen sikertörténet a fasírtpótló szójagranulátum lett, ami igazi kedvencnek számított a 80-as években, és szinte minden család kipróbálta pár alkalommal.
További cikkek, érdekességek retró témában weboldalunkon találhatóak
