Az emberek a gazdagság és az ügyeskedés kiskirályainak tartották őket, de nem foglalkoztak az árral, amit ezért fizettek.
Fotó: Fortepan/ Chuckyeager tumblr
Az előző rendszerben több olyan szakma vagy inkább életpálya is létezett, melyet a szóbeszéd a gazdag, gondtalan élettel és egyszersmind az illegalitás többé vagy kevésbé nyílt felvállalásával azonosítottak. Sokan irigykedtek a balatoni lángossütőkre, a „Zimmer frei” lovagokra, a maszek fagyisokra, a kukoricaárusokra (és általában minden mozgóárusra). De ugyanígy említhetnénk a benzinkutasokat és a zöldségeseket is, akik a baráti körben „belevaló fickóknak”, azon kívül gyanús ügyeskedőknek számítottak. Azonban a lista élén általában az igazi királyok, a taxisok és a kamionosok álltak. Ám utóbbiakra bizony néha a taxisok is irigykedtek, noha ők jóval többet tudtak a körülményeikről, mint az átlagemberek.
Ha bármilyen társaságban szóba kerültek a nemzetközi forgalomban közlekedő sofőrök, akkor azonnal záporozni kezdtek a polcról bármikor lekapható, „konzerv” anekdoták, melyek a „neki könnyű, mert kamionos” és a „nála lehet szerezni, mert a kamionról leesett” rétegei között szóródtak. Persze mint minden mendemondának, ezeknek az instant véleményeknek is volt alapja, hiszen a kamionosok abban az időben valóban jóval többet tudtak keresni az átlagnál, és szinte bármilyen nyugati terméket (még a tiltott pornográfiát) is be tudták szerezni. Az igazán simlis sofőrök gyakran szakítottak az átlagfizetés többszörösét kitevő havi pénzeket, és az általuk csempészett termékek forgalomba hozatalára teljes iparág szerveződött. Szinte minden kamionosnak voltak trafikosai, boltosai, egyéb kereskedői, akik előre leadták a rendeléseket egy-egy út előtt és itthon vastag felárral adták tovább pult alól az „import árut”.
Bár a határokon belül mindenki meg volt győződve arról, hogy a kamionosok mindent illegálisan szereznek be, és hoznak be az országba, ez közel sem volt minden esetben így. A kisebb „játékosok” gyakran a saját bőrükön spórolták meg és az engedélyezett vámkeretük (havi 1300 Ft a nyolcvanas években) terhére hozták be a dolgokat. Persze ebben az esetben is felmerülhet az árdrágítás vádja, ám az itthon nem kapható termékek és márkák esetében ez nem igazán volt értelmezhető. Ezek a sofőrök (és szinte az összes többi is) maguk javították a kamionokat, és szálloda helyett a kocsiban aludtak, hogy a valutában kapott napidíjukat megspórolhassák. Az ő esetükben a maximális csempészés néhány apróságra, a határ előtt felvett márkás farmerra, vagy a nyakukban becsempészett aranyláncra korlátozódott. Ők nem vívtak állandó háborút a vámosokkal, mert az már a nagy „játékosok” területe volt.
Ők már induláskor komoly összegeket vittek magukkal (ezzel eleve megsértve a pénz kiviteléről- és a valutabirtoklásról szóló jogszabályokat) és valóságos rendelési listákkal indultak neki az útjaiknak.
Fotó: Fortepan/ UVATERV
A kamionjaikban csempészrekeszek és rejtekhelyek várták az árut. Átalakított benzineskannák, rejtett dobozok, a tankra felhegesztett lemezek próbálták elfedni a csempészholmit a vámosok elől. Persze őket ez utóbbiak is jobban figyelték, és mentalitásuktól függően lebuktatták vagy megvesztegetésre kényszerítették őket (mert a jólkereső szakmák között a vámosok is gyakran tűntek fel a közbeszédben). Ezek a nagypályások gyakran az egyébként is magas alapfizetésük négy, ötszörösét is összekeresték egy hónapban, bár általában nem kamionosként vonultak nyugdíjba (általában pár éven belül lebuktak). Persze az éremnek – mint minden esetben – itt is két oldala volt.
Azok, akik a kamionosokat a bűn és a gazdagság kiskirályainak tekintették, ritkán beszéltek arról, hogy mi volt az ára ennek a viszonylagos jólétnek, a drága holmiknak és a balatoni nyaralóknak. Nem szóltak a szaporodó krónikus betegségekről, melyeket a kényelmetlen ülések, a rossz felszereléssel történő útszéli javítások vagy éppen a fűtetlen vezető- és hálóhelyek okoztak. Elfelejtették megemlíteni, hogy mennyire magas volt a kamionosok között az idő előtt leszázalékoltak, a betegségben vagy balesetben korán elhalálozottak aránya, mint ahogy arról is hallgattak, hogy milyen érzés lehetett olyan higiénés körülmények között élni, amit ezeknek az embereknek néha hosszú hetekig kellett elviselni. De a kamionosok nem csak ezzel fizettek a nyugati árukért.
A legnagyobb ár és egyben a legfontosabb kamionos betegség ugyanis a családi élet teljes hiánya volt. A sofőrök gyakran havonta csupán egy vagy két napot voltak otthon és nem volt ritka, hogy a feleség vagy a gyerek születésnapján, de akár karácsonykor is úton voltak Európa másik végében. Gyerekek nőttek fel úgy, hogy szinte idegenként tekintettek az apjukra és szinte minden kamionos több feleséget fogyasztott el karrierje során. Gyorsan múlik a szerelem, ha az asszony otthon hónapokig csak egy fényképet lát élete párjáról. A kamionosoknak pedig maradt a viszonylagos jólét és a kényelmetlen, rosszminőségű magyar kamionok fülkéjének magánya...
A cikk összeállításában sokat segített Moldova György, „A pénz szaga” című könyve. Ajánlott irodalom!
További érdekességekért, nettó-retró életérzésért látogasson el Facebook oldalunkra is!
