Az alumínium teáskannától, a veszélyes merülőkön keresztül mi csak a rendszerváltás után jutottunk el a konyhai elektromos vízforralókig.

Az 1970-es években, nekem gyerekként tilos volt otthon vizet forralni a konyhában, mivel a szüleim féltek, hogy magamra zúdítom a gázpalackos tűzhelyen rotyogó vizet a fémlábasokból. Természetesen a merülő forralótól is el voltam tiltva, lévén elég sűrűn okozott füstölgő zárlatot a konyhában. A kisebb-nagyobb méretű, merülő vízforralók egyébként a hatvanas évektől terjedtek el a szocialista háztartásokban, és tényleg nagyon veszélyesek voltak. Szinte nem volt olyan év, amikor a korabeli újságok ne számoltak volna be legalább 1-2 komolyabb balesetről, amit a nem megfelelően szigetelt darabok okoztak. Nagy testvérünknél, a Szovjetunióban inkább a szamovárt használták vízforralási célokra, amely már 1750 óta az orosz konyhák szerves része volt. Előbb fa és széntüzeléssel melegítették benne a vizet, majd 1956-tól kapható volt elektromos változatban is.

A mi családunk is beszerzett egy tetszetős szamovárt a szomszédos orosz laktanyából, de persze arra már nem jöttünk rá, hogy sima elektromos vízforralóként is lehetne használni. Mi csak ünnepi, teázós alkalmakkor vettük elő a különleges szerkezetet, kb. évente 1-szer.

A szocialista magyar ipar sem akart lemaradni vízforraló fronton, így 1979-ben az Alumíniumgyár megalkotta a sípolós vízforralót. Bár ezt csak tűzhelyen lehetett használni, elektromos változatban nem létezett, de legalább biztonságos volt és fütyült, amikor felforrt benne a víz. 

Fotó: galeriasavaria.hu

Ez a szép és hasznos vízforraló is csak vágyálom maradt a magyar háziasszonyok számára, ugyanis az évi 70.000 darabos gyártmány jó részét nyugatra exportálta az ország, az itthoni lakosságnak semmi sem jutott. 1981-ben megkapta a BNV nagydíját is, mivel ez a termék hozta a legtöbb dollárt az államkasszába a konyhai eszközök közül. Nekünk magyaroknak pedig egészen a rendszerváltásig kellett várnunk, hogy megismerjük a kényelmes vízforralás rejtelmeit.

Európa nyugati felén azonban nem ez volt a helyzet, 1955-ben ugyanis a Russel Hobbs angol cég megalkotta az első elektromos, automatikus, rozsdamentes vízforralót, amely az összes ilyen konyhai eszköz ősének tekinthető. Az első darab persze még erősen hasonlított a klasszikus angol csőrös teáskannára, de már önállóan kikapcsolt, ha felforrt benne a teavíz. Óriási sikere lett a találmánynak, amely pár év alatt beköltözött szinte az összes nyugati konyhába és elindította a Russel Hobbs márkát a világhír felé. A cég manapság sem feledkezett el a vízforralásról, tetemes kínálatukból én egy múlt idéző darabot teszteltem. A nálunk járt 21670-es Retro Ribbon tulajdonképpen csak hangulatában idézi a XX. századi konyhai eszközöket, hiszen 50-60 évvel ezelőtt egyáltalán nem így néztek ki az első elektromos vízforralók.

Ez persze semmit sem von le a hamisítatlan retró hangulatból, a designja szerintem leginkább az 1950-es évek konyhai tárgyaira hajaz, mindemellett pedig számos modern és hasznos funkcióval rendelkezik.

Azon meg sem lepődtem, hogy a teázás hazájából, Angliából származó márka arra is kiemelt figyelmet fordít, hogy ez a retró vízforraló könnyen használható legyen a teázáshoz. A készülék belsejében jól látható műanyag szintmérők jelzik, hogy mennyi vizet kell beletölteni egy, két vagy három csészényi tea elkészítéséhez. A külső felületen pedig egy jól látható hőmérő jelzi a melegített víz pontos hőmérsékletét (a kézi hőmérős duplaellenőrzés szerint teljesen pontosan). Hogy miért is van erre szükség? Az ínyenc teázók biztosan tisztában vannak azzal, hogy a fekete, a zöld tea és a fehér tea eltérő hőmérsékletű vízzel elkészítve adja ki leghatékonyabban az aromáját, a gyógynövényteákat pedig általában csak 60-80 fokos vízben szabad áztatni, mivel elveszítik hasznos összetevőiket a forrásban lévő folyadéktól. Emiatt nem mindegy, hogy milyen hőfokra melegítjük fel a teavizet.

Elszakadva a teázáshoz kapcsolódó funkcióktól lássuk hát, mit is tud ez a vörös színben pompázó 21670-es Retro Ribbon. A készülékben közel két liternyi víz melegíthető, a teszt során mi 1,7 liter hideg csapvizet 7 perc alatt forraltunk fel, összehasonlításképpen ugyanennyi vizet feltettünk a gáztűzhelyre is, ahol maximális lángon, a közepes rózsánkon egy lezárt fémlábasban 12 percig tartott, hogy a víz elkezdjen bugyborékolni. Szóval rengeteg időt spórolhatunk vele a konyhában, ráadásul más vízforralóktól eltérően a fűtőszál nem látható az edény belsejében, így annak idő előtti vízkövesedése nem okozhat teljesítménycsökkenést. A gyártó előírásai szerint a készülék csőrében elhelyezett szűrőt és magát az edényt havonta egyszer érdemes vízkőmentesíteni. A forralóba töltött víz mennyiségét a fogantyú alatt látható űrmértékjelzőkkel tudjuk ellenőrizni, így nem kell külön mérőedényt használni. A fedél önálló, külön levehető, így jól tisztítható az egész edényház, illetve ez a megoldás erősíti a készülék retró hangulatát is. Ha hamisítatlan XX. századelős hangulatot szeretnénk teremteni a konyhánkban, de nem akarunk lemondani a legmodern technikáról sem, akkor ez a vízforraló jó választás lehet.

További érdekességekért, nettó-retró életérzésért tekintse meg Facebook oldalunkat!