Tó-retró

A jugoszláv Evita dicstelen bukása

2021. január 27. - drkardos

Egykoron Tito feleségének, Jovanka Broznak mosolyától elalélt a fél világ, míg rosszakarói ki nem írták a történelemből.

jovankabroz1.jpg

Amikor 2013-ban először olvastam Jovanka Brozról, Tito negyedik, egyben utolsó feleségéről, illetve a haláláról, még nem tudtam, hogy milyen érdekes volt a személyisége és története. Pont ahogyan az argentin virágszál, Evita, ő is a semmiből emelkedett fel a legmagasabb szintekig, csak Jovanka tündöklésének nem egy betegség és a halál, hanem a politika vetett véget. De vajon ki volt igazándiból ez a gyönyörű asszony, aki a vasfüggöny mögött egyedüliként, valódi amerikai first ladyként ragyogott?

 

Egy szerbiai szegény családban született, horvát földön 1924-ben, s mivel mellette még négy éhes szájat kellett etetni a famíliában, így a fiatal lány a politikában látta az érvényesülés egyetlen lehetséges útját. Már 17 évesen a helyi kommunista szervezet tagja lett, és a II. Világháború alatt partizánként harcolt, a hadseregben egészen az őrnagyi(!) rangig vitte. Állítólag már 1944-ben találkozott Titoval, akiért akkoriban a horvát-szerb nők többsége rajongott. Egyrészt a korlátlan hatalom, másrészt Tito nők iránt tanúsított állandó érdeklődése is vonzotta őket. Ezzel nem volt másként Jovanka sem, aki előtt akkor nyílt meg az érvényesülés ezen útja, amikor bekerülhetett Tito közvetlen környezetébe. 1946-ban ugyanis meghalt a marsall akkori barátnője és titkárnője, így Jovanka mindent elkövetett, hogy ő lehessen Tito új mindenese. Állítólag az akkor már 50-es éveit taposó Tito politikai harcostársai választották ki Jovankát a feladatra, sokat nyomott a latban a lány háborús múltja, egyszerű származása, sudár alakja és gyönyörű mosolya. Végül a 32 évvel fiatalabb leányzó végleg elcsavarta Tito fejét, aki 1952-ben titokban elvette őt feleségül.

 

Ekkor elkezdődött Jovanka Broz számára egy teljesen új élet, amelyben úgy tündökölt, mint Evita Argentinában avagy később Jackie Kennedy az Egyesült Államokban.

jovankabroz2.jpg

 

Sudár termetét gyönyörű ruhákba bújtatta, értékes nyakláncok díszítették nyakát, a mosolyát pedig csak egyszerűen Yugo-mosolyként emlegették akkoriban. S bár eleinte Tito tartott attól, hogy fiatal felesége nem állja meg helyét a legfelsőbb körökben, hiszen nem járt iskolába és a művészetekhez sem értett, végül ez nem így lett. Az 50-es évektől kezdve a híres házaspár beutazta a fél világot, jó barátságot ápoltak például az egykori görög királyi párral, jártak Angliában és Franciaországban, sorra vendégül látták többek között Etiópia, Egyiptom, Indonézia, India vezetőit és előkelőségeit. Gondoljunk csak bele ez micsoda nagy teljesítménynek számított ez a kommunista érában! Amikor nálunk még Rákosi hatalmát rettegték a népek, Jovanka divatosan öltözködött, Párizsba járt és szoros barátságot ápolt Indira Gandhival.

 

S bár az évek során Jovanka dereka fokozatosan vastagodott, divatimádata és szépérzéke cseppet sem csökkent. Pierre Cardin volt a kedvenc tervezője és hozzánk járt Budapestre Rotschild Klárához ruhát varratni. A legenda szerint egy külön bábut tartottak fent számára a Clara szalonban, amelyen folyamatosan követték testméretének változásait. A divat iránti szenvedélye, a rengeteg utazás és a legfelső körökben eltöltött idő végül megtette a magáét, és a házasságkötés után több, mint 10 évvel, 1963-ban, amikor Tito meghívást kapott a Fehér Házba, Jovanka egy szemernyivel sem volt kevésbé sikkes, mint a Jackie Kennedy.

Jovanka a Fehér Házban 

 

Akkor éppen egy dél-amerikai körútról ruccantak át az amerikai elnöki párhoz, hogy megbeszélést tartsanak a világbéke érdekében. A 60-as években Jovanka egyre inkább belefolyt a politikába, mindenhova elkísérte idősödő férjét, és tanácsaival támogatta őt a politikai döntések meghozatalában. Mivel Tito már 1952-ben is öregnek érezte magát, és ezért nem szeretett volna negyedik feleségétől újabb gyereket, így a first lady inkább a politikában élte ki magát. Ez a szerep viszont nem vált hasznára. A 70-es évek közepén Tito számtalan vetélytársa szerette volna eltávolítani a feleséget a marsall közeléből, hogy még véletlenül se gondolkodjon abban, hogy Tito halála után esetleg ő lehet Jugoszlávia vezetője. Állítólag még a hálószobájukba is lehallgatókészüléket rejtettek, hogy minden információt felhasználhassanak Jovanka ellen. A politikai ármánykodás nyomán végül megromlott 20 éven keresztül kiválóan működő házasságuk és 75-ben Tito kiköltözött közös palotájukból Belgrádban. 1977-ben pedig Jovanka Brozt az utolsó, férjével közös protokollrendezvény után egyszerűen házi őrizetbe vették. Az asszony nem hagyhatta el otthonát, férjét is csak egyetlen alkalommal látogathatta meg élete alkonyán a kórházban. S bár Tito 1980-as temetésén az özvegy az őt megillető helyen gyászolhatott, ez rossz nyelvek szerint csak azért valósulhatott meg a mert Indira Gandhi, illetve számos afrikai ország vezetője csakis Jovanka miatt volt hajlandó eljönni személyesen a gyászszertartásra.

 

Az egykori nagy hatalmú first ladyt a temetés után pár héttel a titkosszolgálat egy másik villába költöztette át, elvették személyes tárgyait és iratait, nyugdíjat sem kapott, a hatalmas állami villa, ahol élt, az évek során teljesen tönkrement, a tető beázott, a fűtés elromlott. Itt vészelte át a harcokat és szeretett Jugoszláviájának szétesését, s még a 2000-es szerbiai rendszerváltás után is sokáig tabutémának számított a személye. Személyi igazolványát is csak 2009-ben kapta vissza, de továbbra is visszavonultan élt, csak Tito halálának évfordulóján jelent meg a nyilvánosság előtt egy-egy koszorúzás alkalmával. Jovanka élete végén sem lett hűtlen az őt felemelő férjéhez, és végrendeletében azt kérte, hogy Tito mellett temessék el. Végül Jovanka Brozt kívánságának megfelelően férje mellett, Belgrádban, a Virágházban helyezték örök nyugalomra.

További érdekességekért, nettó-retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!

A cikk elkészítéséhez az  Arcanum Digitális Tudománytárat használtuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr2516405252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Etniez 2021.01.28. 15:09:47

Aranybányászat régi szakma.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.01.28. 19:05:43

Mondjuk arra kíváncsi lettem volna hogy milyen jogcímen volt házi őrizetben a férje halála után?

nincs1agy 2021.01.28. 19:05:46

A láncos szuka..? :D

kewcheg 2021.01.29. 10:36:38

1. szerintem Jugoszlávia nem tartozott a vasfüggöny mögötti országokhoz.Az "el nem kötelezett országok" közösségének volt a tagja, egypártrendszer, kommunista uralom mellett lájtosabb tőkés társadalmi viszonyok jellemezték.Ráadásul északon, Szlovéniában a 80-asokban az életszínvonal már nagyon közelített az olasz-osztrák elmaradottabb régiók szintjéhez, míg a dél az igazi, színtiszta Balkán volt...
2. Ez a nő egy lapon se említhető Evitával, aki tényleg sokat tett a népéért...max. annyi, hogy ő is szép volt ellentétben a vasfüggönyös pártfőtitkárok bárisnyáival....

István Torma 2021.01.29. 10:36:52

Nagyon régen, amikor sikerült Jugoszláviába utaznunk, a kísérőnk mesélte, hogy Tito sokszor kérte az asszonyt, ne szóljon bele a dolgaiba. Nem fogadott szót, ezért egy szigetre száműzte

Bandibacsi34 2021.01.29. 10:37:16

Az igazi kommunista pártfőtitkár feleségek nem eltek ugy, mint egy rongyrazo sz....a! Akik ezt később elkezdtek, azoknak a ferje bukott is veluk(Ceausescu, Gorbacsov na es Kennedy a masik oldalon ;-) ).
Gyilasz visszaemlekezese: "Titót végeláthatatlan módon meg lehetett volna magyarázni(vagyis, hogy miert volt rossz dontes Jovankat kivalasztania) , amelyek közül egyik sem mutatná meg a karakterét jó megvilágításban: karrier mászás, cajolery, rosszindulatú női extravagancia, Tito magányának kihasználása".
Ugy olvastam puccsot szervezett, hogy Tito neki adja at a hatalmat az elete vegen, de ez mar sok volt a politikai elitnek es a "helyere tettek".

nincs1agy 2021.01.29. 17:27:59

@Bandibacsi34: Mao felesége rosszabbul járt a nagy ember halála után..

Bandibacsi34 2021.02.24. 18:07:52

@nincs1agy: Ő jobban bele is folyt a politikaba...
süti beállítások módosítása