Tó-retró

Szovjet égre szovjet UFO-t!

2021. augusztus 17. - drkardos

Nem csak az amerikaiak, hanem a szovjetek is gőzerővel vizsgálták az UFO-kat. Csak ők fegyvert gyártottak volna belőlük.

szovjet_ufo1.jpg

 

Bár az Azonosítatlan Repülő Tárgy (Unidentified Flying Object, UFO) kifejezés az Egyesült Államokból származik, tévedés lenne azt gondolni, hogy a nagy, hidegháborús ellenfél, a Szovjetunió ne kutatta volna a különös égi jelenségek okait. Az, hogy a volt kommunista blokkban jóval kevesebb észlelésről lehetett részletesebben hallani, inkább a megközelítésbeli különbségnek köszönhető. Az oroszok kerülték a bulváros sajtónyilvánosságot (jó ideig bajba is kerülhetett, aki ilyenről beszélt vagy írt) és inkább a tudományos, elsősorban a fegyverkezéssel kapcsolatos elemzéseket részesítették előnyben. Ja, és persze saját kifejezést is alkottak ezekre a jelenségekre.

            Ennek megfelelően a szovjet (és más, szocialista) eget nem szánthatták UFO-k. Ott csak Anomális Légköri Jelenségek borzolhatták a proletár idegeket. Ráadásul aki ilyenről beszélt, azt többnyire kifigurázták (nyugati tudósok, emberek) vagy komolyabban „figyelmeztették” (keleti blokk, szovjet emberek), így ez a terület szinte a rendszerváltásig tabu téma maradt. A színfalak mögött azonban magas fordulaton zajlott az élet...

            Az első szovjet tudós, aki komolyabban kezdett foglalkozni a témával Jurij Alekszandrovics Fomin mérnök, a Moszkvai Technológiai Intézet Automatikus Eszközök Tanszékének vezető oktatója volt, 1956-ban. A tudós figyelmét külföldi cikkek keltették fel ebben a témában, és ő volt az első, aki el kezdte gyűjteni a Szovjetunión belüli észlelésekkel kapcsolatos információkat. Három évvel később már két mérnöktársa, B.V. Makarov és V.M. Guliszov is csatlakozott hozzá, akikkel immáron közösen gyűjtöttek adatokat, hallgattak meg szemtanúkat, sőt néhány visszafogott előadást is szenteltek a témának. Ebben az időszakban a kormányzat egy levelet küldött minden egyes észlelőnek hasonló szöveggel: „Az Ön által megfigyelt jelenség nyilvánvalóan összefüggésben áll a nagy magasságban a légkör sűrűségének mérésére végzett kísérletek egyikével, vagy nátriumfelhő keletkezésével (amilyenek a rakéták repülése során keletkeznek)”.

szovjet_ufo2.jpg

 

 

            Fomin és társai 1961 januárjában komoly figyelmeztetést kaptak, amikor a Pravda tündérmesének állította be az észleléseket, és egyértelműen büntetést helyezett kilátásba azok számára, akik tényként próbálják beállítani az ilyen jelenségeket. Noha ez a cikk elvette az emberek kedvét a további beszámolók megtartásától, a kutatás (mint kiderült) tovább folyt.

1967-re a szigor némileg enyhült, így a Cmena már le merte közölni Felix J. Ziegel (neve ellenére orosz születésű) professzor cikkét. Az anyag „Mik is az UFO-k?” címmel került a lapba, február 7-én. Mint kiderült a Moszkvai Repülési Intézet, űrkutatási tanszékének professzora már 1955 óta érdeklődött a téma iránt, és 1966-ban egy könyvet is írt az idegenekkel lehetséges kommunikációról. Ezek az események több komoly tudóst sarkaltak arra, hogy napvilágra hozzák az eddig titokban tartott kutatásaikat.

Bár egy ideig úgy tűnt, hogy a kormány nem különösebben foglakozik a témával, 1967 októberében a Szövetségi Űrhajózási Bizottságban létrehoztak egy, az UFO témával foglalkozó csoportot. Pár héttel később pedig az országos televízióban főműsoridőben szólalhatott meg Dr. Ziegel és PA Stolyarov vezérőrnagy, akik az orosz népet az észlelések jelentésére buzdították! Hamar kiderült, hogy a negatív propaganda ellenére sokan láttak különös dolgokat, csak beszélni nem mertek róla. Az enyhülésre jellemző, hogy még a magyar sajtóban is jelenhettek meg cikkek az időszak észleléseiről (például a szófiairól), sőt visszamenőleg is össze lehetett már gyűjteni őket.

            Ez az időszak azonban hamar elmúlt, és a Tudományos Akadémia (nyilvánvalóan felsőbb utasításra) egy közleményt adott ki. Ebben leírták, hogy nincsen tudományos indok hinni az UFO-kban és Zieglenk azt tanácsolták, hogy hagyjon fel kutatásaival és végezzen valami „produktívabb munkát”. Ez az időszak 1974-ig tartott.

            Abban az évben ugyanis az akadémia (kormány jóváhagyással) elkezdet a „A földönkívüli civilizációkkal való lehetséges kommunikáció lehetőségeinek programja” – című iraton dolgozni. A program úgy vélekedett, hogy az ilyen gyorsan mozgó objektumokat csak egy újonnan épített rádió-háromszögelésre alkalmas rendszerrel lehet felfedezni, folyamatos megfigyelés mellett. A hálózat kivitelezését a Popov Rádiótechnológiai Intézetre bízták, ahol az alkalomra létrehozott osztály a mai napig működik. Ennek ellenére az észlelések továbbra sem lettek nagy dobra verve, a Szovjetunió egészen a rendszerváltásig működtetett egy hivatalt az ismeretlen jelenségek vizsgálatára, melynek Ziegel is tagja volt. Mivel a kormányzatot elsősorban a lehetséges veszélyek és a beszerzett információknak a fegyverkezési versenyben történő felhasználhatósága érdekelte, így a több tucat tudós mellett a hadsereg is erősen képviseltette magát a társulatban. Bár arról nincsen információ, hogy ma folyik-e még UFO kutatás Oroszországban, az minden esetre beszédes, hogy a szovjet időkben készült feljegyzések nagy része ma sem publikus vagy egyszerűen nyoma veszett...

 

A cikk az Ukrainian Scientific Research Center for Analyses of Anomalies „Zond”, a témában írt anyaga alapján készült.

 

További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!  

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr4416661062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Uni1002 2021.08.31. 19:46:39

A hatvanas és a hetvenes években az orosz tévében többször is bemutattak egy Minszk feletti háromszög ufót, amit vadászgéppel üldöznek, valamint egy szivar alakú fényes tárgyat ami egy város felett mozog.
süti beállítások módosítása