Makacs növény a tea, még szovjet parancsra sem terem nálunk. Hiába hitt mindenki a hullámzó, balatoni teaföldekben.

Ebben a szamovárban sem keszthelyi tea főtt a hatvanas években

Fotó: Fortepan/ Bauer Sándor

Az 1940-es évek közepére a háború okozta problémák már Magyarországon is vastagon éreztették hatásukat. Eleinte főként a gyarmatiáruk tünedeztek el a boltokból, így az eredeti tea és kávé már teljesen beszerezhetetlenné vált. Ebben a környezetben merült fel a két növény itthoni termesztésének lehetősége. Bár a tea meghonosításával már az 1800-as évek közepe óta kísérleteztek, a magyarországi termesztés nem járt sikerrel. Schllberszki Károly, az ismert botanikus kategorikusan kijelentette, hogy „A Thea Chinensls Sims, növény hazánk területének egyik részén sem tenyészthető.  A Thea cserje kultúra révén az északi szélesség 40. fokáig van elterjedve . . .” Ami miatt mégis újra terítékre került a kérdés, az Dr. Tuzson János egyetemi tanár ötlete volt.

Teaszüret Japánban, a tizes években. Vajon nálunk is lehetne?

            Ő 1942-ben úgy vélte, hogy a tea itthoni termesztése leginkább a hőmérsékleti hiányosságok miatt bukik el. Szerinte a növény olyan üvegházakban, fóliasátorokban eltartható, ahol egész évben 20 Celsius fok körüli meleg biztosítható. Persze ez nagyüzemi körülmények között brutális mennyiségű energia ráfordítással járt volna, ám a tanár talált megoldást. Kísérleti telepét az Alföld keleti részén építette fel, és a hajdúszoboszlói termálvízzel végezte a temperálást. A telep 1942 októberében kezdte meg működését, ám Tuzson János Dr. 1943 december 18-án elhunyt. Bár kísérleteit még 1947-ben is folytatták, a siker esélye a zseniális tudóssal együtt a sírba szállt.

            A teahiány közben olyan méreteket öltött, hogy még 1948-ban is érvényben volt a „magyar teák” összetételére vonatkozó rendelet. Ezek szerint háromféle jellegű magyar teát engedélyeztek forgalomba hozni. Az M jellegű magyar tea fő összetevője a borsosmentalevél, az R jellegűé a szederlevél, a T jellegűé pedig a hársfavirág. Az M jellegű teákat a csípős, hűsítő, közismert mentolíz jellemezte. a T jellegűekben a fő összetevő mellet kamilla, akácvirág, édesgyökér, édeskömény szagos müge és somkóró szerepelhetett. Az R jellegű teák a föidiszedren kívül szamócalevélből, málnalevélből, cseresznyekocsányból, feketeribizlilevélből készültek. 1949-ben azonban újra felcsillant a remény!

            Ebben az évben 80 magyar paraszt kapott meghívást a moszkvai Mezőgazdasági Akadémia megtekintésére. Itt meghallgathattak egy előadást a „modern” (értsd teljesen eszement) mezőgazdaságról. A beszédet maga Liszenkó, a micsurini növényidomítás nagymestere, az Ukrajnát kevés híján éhhalálba taszító önjelölt növényguru tartotta. Aki nem ismerné a munkásságát, annak röviden annyit, hogy ő találta ki a búzatermesztést az északi sarkkörön, amihez szerinte elég a magvakat jéghideg vízzel idomítani, hogy elviseljék a sarkköri viszonyokat. De az Aral-tavat kiszárító gyapottermesztő kísérlet is Liszenkó nevét „dicséri”. Liszenkó tehát meggyőzte a magyar gazdákat, hogy az ő zseniális elképzelései mentén a szubtrópusi(!) Balaton környékén is lazán kivitelezhető a magyar teatermesztés.

Ti is utaztok a sarkkörre...

Liszenkó az önjelölt tudós

            Az érdeklődő magyar szakembereket a szovjetek elutaztatták a grúziai Batumiba, hogy a saját szemükkel lássák a hullámzó teaültetvényeket, a Fekete-tenger partján. Itt újabb fejtágítás következett a szovjet ember mindent lebíró akaratáról, hogy lám a Szovjetunióban is lehetséges e trópusinak tartott növény termesztése. Arról persze szemérmesen hallgattak, hogy Batumiban még a 0 fokos hőmérséklet is igen ritka, a nyár hosszú és forró, míg a tenger közelsége igen magas páratartalmat garantál. Mindenestre a magyarok a remény ígéretével és egy teherautónyi batumii teamaggal érkeztek haza.

            A magyar teatermesztés főhadiszállásának ekkor már Keszthelyt, pontosabban a Mezőgazdasági Kutató Intézet lápi területét jelölték ki. Itt a lápi talaj, a plusz trágyázás és a hévízi tó kifolyóvízével való öntözés miatt amúgy is meghökkentő eredményeket értek el a növénytermesztésben. Két méternél jóval magasabb kender, hatalmas kukorica és

5—7 kilós karfiolok, káposztafejek teremtek itt. A hónaposretek a kísérleti telepen a vetéstől számított 14 napra már piacképes volt, vagyis a hely ideálisnak tűnt. 1952-ben meg is indult a magokból kikelt növénykék kiültetése. Magyar tea nőtt Keszthelyen!

            A hangulat persze hurráoptimista volt különösen, amikor a növények a téli -19 fokban is életben maradtak. Már mindenki hullámzó teaültetvényeket vizionált a Badacsony heggyel a háttérben. Azok, akik nem értettek egyet Liszenkó tanaival, ekkor egy szót sem szóltak. Vagy nem akartak ünneprontónak tűnni, vagy féltek a megtorlástól, de senki sem említette Hauszmann Alajos 1940-es kísérleteit. A műegyetemi tanár ugyanis szentendrei kertjében már sikeresen életben tartotta a teacserjéket, sőt megkóstolhatta a saját termesztésű teáját is. Azt nem jegyezték fel, hogy pontosan mit mondott a kóstoló után, de a termesztéssel hamar felhagyott. Szemérmesen csak annyit jegyzett fel, hogy a forrázat jóízű volt, de nem volt aromája. Ő úgy gondolta, hogy azért nem olyan, mint a kínai tea, mert ők valamilyen titokzatos virágokkal ízesíthetik szárítás előtt vagy közben a leveleket.

            A keszthelyi kísérlet is leginkább az első szüretig tarthatott, hiszen a tea csak évekkel az ültetés után fordul termőre és az ültetvényt 1956-ban szántották be. Bár a hazai sajtó nem számolt be a kínos blamáról, a külföldi magyar nyelvű sajtónak sikerült osztrák forrásokból tudomást szerezni a projekt kudarcáról. Eszerint a keszthelyi kísérleti intézet és a Szentgyörgyi Állami Gazdaság kiterjedt teaültetvényeit a Fölművelésügyi Minisztérium utasítására felszántották A teacserjéket kiásták és kupacokban elégették. Tették ezt annak ellenére, hogy a teacserjék meghonosítására szovjet agronómusokat szerződtettek, akik a végsőkig kitartottak a micsurini természetátalakítási elv mellett. A tea ugyanis élvezhetetlen volt csakúgy, mint Hauszmann esetében. Bár a mai napig több esetben is kísérleteztek a magyar teatermesztéssel, ezek már nem az eredeti trópusi fajtákkal zajlottak, hanem hidegtűrő mutánsokkal, és még így is gyakori a kudarc. Úgy tűnik, hogy Schllberszki Károlynak mégis igaza volt és a A Thea Chinensls Sims Magyarországon nem termeszthető. Gazdaságosan legalább is biztosan nem...