Amatőr képeken a robbanás előtti lenyűgöző város Csernobil mellett, melynek léteznie és elpusztulnia sem kellett volna.

Pripjaty egyik tere (a cikkhez felhasznált képek a Pripyat.com oldalról származnak)

A csernobili atomkatasztrófa kapcsán gyakran kerül szóba Pripjaty városának a neve, mely mára az egyik legismertebb szellemvárossá vált. Arról azonban szinte senki sem beszél, hogy milyen is volt ez a város a robbanás előtti időszakban. Cikkünkben az elátkozott település múltjának járunk utána.

            A történet úgy kezdődik, hogy az először név nélkül szereplő városnak nem is kellett volna léteznie. A város ugyanis igazán zöldmezős beruházásként (értsd: egy őserdő helyén) épült fel, hogy a három kilométerre működő erőműben dolgozó munkaerőnek szállást nyújtson. Azonban  amikor a szovjet vezetés 1966-ban az atomerőművek számának növeléséről döntött, az Ukrán SZSZK reaktorának helye még igen képlékeny volt. Összesen tizenhat lehetséges helyszínt mértek fel, melyek közül sokáig egy, Kijevtől alig 25 kilométerre lévő tűnt a befutónak. Ennek az ötletnek azonban közel sem örült mindenki felhőtlenül, hiszen például az Ukrán Tudományos Akadémia is, aggodalmának adott hangot mondván az erőmű így veszélyesen közel lenne a városhoz. Azt ma már jól tudjuk, hogy mennyire igazuk volt...

            A legjobb adottságokkal rendelkező listán a második helyen szerepelt a Pripjaty folyó mellett található Csernobil környéke, mely a Kijevtől számított 125 kilométeres távolságával már az Akadémiának is kiválóan megfelelt. Bár más országokban némi fennakadást okozott volna, a szovjet vezetést egy cseppet sem zavarta, hogy az erőmű felépítéséhez két falut Nagorcit és Podlesznijt le kellett rombolni, míg a város helyén az őserdőt kellett kiirtani. A korábban kedvelt kiránduló célpont angyali nyugalma így egy pillanat alatt odalett, amikor feldübörögtek az építőipari gépek.

Nyaraló a Pripjaty partján

            Egészen pontosan 1970. február 4-án kezdték meg a készülő erőmű személyzetének szánt első két épület kivitelezését, melyet  rengeteg további követett. Ahogyan a Vlagyimir Iljics Lenin erőmű növekedett, úgy terebélyesedett az akkor még névtelen település is. Négy évvel a munkálatok megkezdése után már ötemeletes házak és a kor színvonalán fényűző villák várták az építőket és az energetikusokat, mérnököket. Magát a települést a Szovjetunió mintavárosának, amolyan kirakatvárosnak szánták.

Pripjaty főtere

Ennek megfelelően az itt munkát vállaló építők, kőművesek, ácsok, asztalosok, festők, villany- és gázszerelők kiemelkedő javadalmazásban részesültek. A különböző pótlékokkal, teljesítményhez kötött jutalmakkal havonta 190-260 rubel ütötte a markukat, míg az ország más részében ennek nagyjából a felét találták volna a fizetési borítékban. Ráadásul az ország vezetése folyamatosan sulykolta a munka presztízs jellegét is, hiszen ilyen hirdetésekkel kerestek munkaerőt:

„Ifjak és leányok! A Szovjetunió megalakulása 60. évfordulójának méltó fogadására készülve, megvalósítva az SZLKISZ XIX. kongresszusának határozatait, ne feledkezzetek meg a romantikus munkáról. Vár a Csernobili Atomerőmű!”

Hát lehetett erre nemet mondani? Sokaknak nem lehetett, ugyanis a település 1979-ben, - alig 9 évvel az őserdő kiirtása után - immáron hivatalosan is Pripjaty néven elnyerte a városi rangot.

Számtalan filmben szerepelt a város ikonikus szállodája

A fejlődés azonban még ekkor sem állt meg. Ahogyan egymás után léptek működésbe a reaktorblokkok, úgy növekedett a – panelházak képét leszámítva – valóban kirakatba illő település. A bővülés pedig egészen a katasztrófa időpontjáig, 1986. április 26-ig töretlen maradt.

            Aki járt már a környéken, az minden esetben a város nagyságától döbben meg először, hiszen többnyire egy munkás lakótelepre készül lélekben. A képek, filmek nem adják vissza, hogy mekkora is valójában Pripjaty. A baleset pillanatában rendelkezésre álló adatok alapján 49 400-an lakták a várost, ami így Dunaújvárossal vagy Nagykanizsával versengett volna. A 25 év(!) átlagkorú lakosság a 160 lakótömb több, mint 13 ezer lakásában élt. Mivel igen fiatal emberek költöztek ide, így nem csoda, hogy a lélekszám több, mint felét tették ki a gyerekek, akik 15 óvodában és általános iskolában vagy az öt középiskola valamelyikében tölthették idejüket.

Egy a számtalan iskola közül

A nagyobbak okosodást pedig nem kevesebb, mint 8(!) felsőoktatási intézmény szolgálta (Dunaújvárosban két ilyen található).

A Prometheusról elnevezett mozi

Kulturálódni 3 színházban és egy moziban lehetett, ami után 27 étterem és kávézó várta a közönséget.

A legmenőbb kávézó a Cafe Pripjaty volt

Emellett 25 bevásárló központban lehetett az időt mulatni vagy a pénzt költeni.

            Ha megnézzük a pezsgő város sportéletét, akkor még megdöbbentőbbek a számok. Pripjatyban ugyanis 10 edzőterem, 10 lőtér, 3 fedett uszoda és két futball stadion szolgálta az egészséges életet (a kicsik esetében ehhez még egy óriási park és 35 játszótér csatlakozott). Szintén meg kell említeni, hogy a Pripjaty folyó közelsége életre hívta a vízisportokat is.

Vitorlások a Pripjatyon

Ennek megfelelően a város saját jachtklubbal és több csónakházzal büszkélkedett és évente több vitorlásversenyt bonyolítottak le. A legszomorúbb szórakoztató központ azonban kétségtelenül a vidámpark volt.

A Pripjatyról készült fotók közül az egyik legmegrázóbbak kétségtelenül azok, melyek óriáskerék és a dodzsem egyszerre színes és rozsdás torzóit ábrázolják. Szinte hallani véljük a jókedvű gyerekzsivajt, ahogy a kicsik itt egymást kergetve futkostak a langyos napsütésben. Pedig erről szó sem volt.  A város vezetése ugyanis 1985 elején látta elérkezettnek az időpontot egy fíx, folyamatosan működő vidámpark felépítésére. A munkálatok jól haladtak, így már kitűzték az átadás időpontját is a munka ünnepére, 1986. május 1-re. Ez 5 nappal a katasztrófa után lett volna. A park még meg sem nyitott, amikor végleg be kellett zárni...

Pripjaty tehát a baleset idejére jóval több volt már, mint egyszerű lakótelep az erőmű munkásai számára. Egy lüktető, virágokkal teli város volt, ahol 18 ezer fa, 33 ezer köztéri rózsa és közel negyedmillió bokor díszítette az utcákat. Ekkorra a település már teljesen önálló életet élt, és a lakosok nagy része nem is az erőműben dolgozott már.

A sok fiatal igényelte a szórakozást. A képen az Edison 2 diszkó

A nyugodt hétköznapoknak azonban a föld legnagyobb atomkatasztrófája kegyetlenül véget vetett, egyszer és mindenkorra. Az őserdőtől elrabolt földre épült, elátkozott várost pedig mára nagyrészt visszafoglalta az erdő. A sors fura fintora, hogy az innen elmenekült emberek egy szintén vadonatúj, kizárólag a számukra épült városban találtak menedéket. Szlavuticsot ugyanis 1986 októberében éppen az ő fogadásukra kezdték el építeni...

Amennyiben érdekli a panelépítészet és a Balatoni szállodák születése, többet tudhat meg Tó-retró blog szerzőjének első könyvéből. A  "Hotelek futószalagon" ezeket a témákat járja körbe. További részletek és megrendelés itt.