A Krasznaja Moszkva kölni olyan borzalmas volt, hogy a Kádár-korban a nők már előre rettegtek a húsvéti locsolkodástól. 
Bár a Kádár-korban nem igen támogatták a keresztény egyházi ünnepeket, a Húsvét akkor is komoly eseménynek számított. Kislányként falun felnőve húsvét hétfő reggelén lelkesen készítettük édesanyámmal a különböző hagymás és zöldpaprikás szendvicseket, tálaltuk a süteményeket, mert biztosak voltunk abban, hogy hamarosan párosával érkeznek majd a rokongyerekek és fiú osztálytársaim locsolkodni. Egész nap egy óriási átjáróház volt nálunk, én pedig bőszen adakoztam néhány forinttal és piros tojásokkal a locsolóverset előadott fiúknak. Alapvetően izgalmas és jókedvű volt ez a nap minden évben, bár olykor-olykor anyukámat kiborította néhány pityókás öreg rokon, aki képes volt órákig az asztalunknál időzni újabb pohár házipálinkára várva. Egyetlen egy dolog rettentett el a Húsvéttól, a különböző kölnik, amivel a hozzánk érkezők kivirágzásomat kívánták megalapozni. A legjobban a híres-neves Vörös Moszkvát utáltam, aminek az illatát egyszerűen nem bírtam elviselni. Nem volt ritka, hogy délután 4-ig legalább 2-3 blúzt is lecseréltem, amikor már szédelegtem a jobbnál-jobb illatoktól. 8-9 éves korom után, komoly tapasztalattal a hátam mögött már egyöntetűen a fejemre kértem a locsolást, mert hajat mosni mégis csak egyszerűbb volt este, mint a kor Minimat mosógépével eltüntetni a blúzokból áradó átható kölniillatot.
Bár a családunk nőtagjai egyöntetűen berzenkedtek a Vörös Moszkva illatától, állítólag sokan szerették a Szovjetunió ikonikus kölnivízét. Ez a termék egyöntetűen a szovjet nagytestvér „legszebb” arcát mutatta felénk, holott nem is a kommunisták találták fel. A történelme ugyanis egészen 1864-ig nyúlik vissza, amikor Moszkvában egy francia illatszerész, Henri Brocar boltot nyitott. Az üzlet olyannyira beindult a cári Oroszországban, hogy másfél évtized elteltével már az uralkodó udvari beszállítója lett. Ebben az időben alkotta meg Bocar a Krasznaja Moszkva elődjének számító illatot, a Cárnő Csokra néven. A kompozíció óriási siker volt az orosz udvari hölgyek között, így aztán a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a kommunisták sem mondtak le a kölnivízről, hanem átnevezték Krasznaja Moszkvára. Ezt az illatot kezdték el nagyipari módszerekkel lemásolni, valamint nagy tételben gyártani a moszkvai Novaja Zarja gyárban, hogy elárasszák a belföldi és KGST piacokat egyaránt.
Bár a legtöbben nálunk is a Vörös Moszkvára emlékeznek, nem csak ezt az egyetlen egy kölnit lehetett kapni az előző rendszerben. Létezett hazai gyártás is, illetve több országból érkeztek hozzánk finomabbnál finomabb kreációk. A Szovjetunió az említett Vörös Moszkva mellett az Olimpia, a Kapitány, az Óceán és a Hegyi Levendula elnevezésű termékeivel volt jelen Magyarországon, illetve a szerencsések megszagolhatták az első női űrhajós, Valentyina Nyikolajeva Tyereskova tiszteletére készült Jaroszlavna parfümöt is.
Fotó: Fortepan/ Szalay Zoltán
A világpiacon is bemutatott készítmény különösen sajátos illata miatt népszerű volt nyugaton is, így erre különösen büszke volt a Szovjetunió. A franciás nőies kölniket másolta a hazai gyártású CAMERAP 63., de szintén népszerű volt a Kiváló Áruk Fórumán minőségjelet kapott Arpege kölnivíz is. A legjobb A minősítésű termékek közé az Alba Regia, a Topáz, a Gardénia, a Carmen, a Dody, a Bohém, a Velencei Álom és a Fantázia tartozott. A szocialista blokk országai több is előrukkolt valamilyen saját illattal, a legismertebb a cseh Royal Ambree és az NDK Gilbert és Astrid kölnivizek voltak. Állítólag érkezett hozzánk nyugati, valódi franica parfüm is, de én kislányként soha nem találkoztam ilyennel édesanyám piperepolcán. A húsvéti locsolkodás mellett a legnagyobb forgalmat az 1950-es és 60-as években tudhatták magukénak a tömény kölnik, a 70-es években ugyanis elkezdtek terjedni a dezodorok, amelyek igen gyorsan letaszították a trónról a parfümöket és kölnivizeket. A nők napközben dezodort használtak és ünnepi alkalmakkor vagy esti programok esetében öntötték magukra a drágább, exkluzív kölnivizeket.
Visszatérve a húsvéti szokásokhoz, az 1980-as években már falun is egyre többen döntöttek úgy, hogy elhagyják a kötelező locsolkodást. Idővel már az ünnepek előtt pár héttel mindenki közölte a közeli ismerősökkel, hogy bizony nem lesz otthon Húsvétkor. A 80-as évek közepétől így a mi családunk is - a váratlanul betoppanó vendégeket megelőzve- minden évben jó korán felkerekedett inkább kirándulni. De hogy hova robogtunk megrakott piknikkosarakkal a családi Dácián, már egy másik történet....
