1960-ban tízből négy ember járt be részegen dolgozni, így lépni kellett. A titkos fegyver Bambi és társai lettek.
Ha ma megkérdezünk valakit, hogy a Kádár-korban vagy napjainkban isznak-e több alkoholt az emberek, valószínűleg azt válaszolja, hogy nem lehet túl nagy különbség. Ez igaz is, hiszen a statisztikák évek, évtizedek óta gyakorlatilag változatlan értékeket mutatnak. Van azonban egy markáns különbség! Az 1950-60-as években brutálisan elharapódzott a munkahelyi alkoholfogyasztás, ami már a baleseti statisztikákban is markánsan megmutatkozott. Persze erre mondhatnánk, hogy ma is vannak, akik megisszák a maguk felesét munkában menet, ám itt azért nem ugyan arról a jelenségről beszélünk! A kormányzat már 1960-ban harcot hirdetett a munkahelyi – és általában az - alkoholfogyasztás ellen, melyet a második ötéves terv alatt, vagyis 1965-ig vissza szándékoztak szorítani. A fellépés okát hamar megértjük, ha előbányászunk néhány korabeli adatot.
Akkoriban dívott egy mondás, miszerint a gép gyorsabban működik, mint a részegek agya. Kikezdhetetlen igazság, amit szinte naponta elő kellett venni az újság balesetekkel kapcsolatos híreit olvasva. 1960-ban végeztek először átfogóbb kutatást a munkahelyi alkoholizálás kapcsán, és az adatok még a gyakorlott ellenőröket is megdöbbentették. Volt olyan üzem, ahol 100 emberből az ellenőrzés idején 22-en voltak táppénzen alkoholos befolyásoltság miatt szenvedett üzemi baleset nyomán! Vagyis egy adott pillanatban minden ötödik ember volt munkaképtelen ilyen okok miatt. Ráadásul ez a szám nem lógott ki a többi üzem statisztikái közül. Ami azonban még ijesztőbbnek tűnt, hogy a trend nem a javulás irányába mutatott. Míg 1961-ben 12 és fél ezer ember szenvedett balesetet a részegség folyományaként, ez a szám egy év múlva már 14 ezer fölé nőtt (mindkét évben 88 ezer üzemi baleset történt összesen). A következő vizsgálatnál, 1963-ban még olyan üzemet is találtak, ahol 100-ból 40 embert kellett hazaküldeni, mert annyira részeg volt! Ráadásul az üzemi balesetek és az alkohol kapcsolata is jól kimutatható volt.
Fotó: Fortepan/ Chuckyeager tumblr
Az említett üzem környezetében a kocsmák és az alkoholt is árusító élelmiszerboltok a teljes szeszforgalmuk több, mint 80 százalékát a reggeli és délutáni műszak kezdés előtti fél órában adták el (50 literből 42!). Emellett a balesetek az üzemben nem a fáradsággal okolható módon, a műszakzárás előtti időszakban történtek, hanem a kezdés utáni egy órában. Egy kimutatás szerint az átlagbér közelében kereső munkások 1960-ban fizetésük 50 százalékát költötték alkoholra vagyis többet, mint húsra, tejtermékre és tojásra összesen! Nyilvánvaló volt, hogy valamit tenni kell. Az ötlet pedig az alkohol helyetti alternatíva, az üdítőitalok felfuttatása volt!
Megjelent a Tó-retró szerzőjének legújabb könyve! A Balaton legizgalmasabb, legrejtélyesebb sztorijaival. Lebilincselő olvasmány... Részletek, megrendelés
Bár ezen ma sokan meglepődnek, de a hatvanas évek elején ez a kategória szinte ismeretlen volt a piacon. A választék leginkább néhány szörp- és gyümölcsléféleségből, Bambi és Utas üdítőkből állt, ráadásul utóbbi minden variációja, míg a Bambi több variánsa tartalmazott alkoholt is. Ha a fogyasztást nézzük, akkor gyümölcsléből és más alkoholmentes italokból 7 deciliter fogyott fejenként és évenként miközben Ausztriában 3, Németországban 4—6, az USA-ban pedig 25 liter volt a normál fogyás. Ennek tudatában 1961-ben a belkereskedelmi miniszter utasításában szabályozta az alkoholmentes italok értékesítésének fokozását és a szeszesital árusítását. Az új szabályok között szerepelt, hogy élelmiszert árusító üzletekben a falipolc felületének csak egyharmad részében szabad szeszesitalokat kirakni (ezt ma már elképzelni is nehéz). Megtiltotta a belkereskedelmi rendelet a bor, sör, rum, pálinka vásárokat, kóstolókat, bemutatókat. Ugyanakkor azonban elrendelte, hogy minden élelmiszerüzlet és vendéglátóipari üzlet tartozik megszabott választékban kell gyümölcsleveket forgalomba hozni. Vendéglátóhelyek italárlapjain az üdítőitalokat, a gyümölcsleveket az első helyen kell feltüntetni (korábban többnyire éppen az alkohol állt az első helyen). Persze mindez nem sokat ért volna, ha nincs mit kínálni a vendégnek.
Az említett öt évben robbanásszerű fejlődés zajlott le a magyar üdítőital gyártásban, melynek keretében rengeteg új töltőgépet vásároltak külföldről, így számuk 1961-re meghaladta a 130-at. Az első hullámban olyan új italok jelentek meg, mint a Málnagyöngye, a Vitacola, a szénsavas akácméz alapú Mézike vagy éppen a Vadkörte-gyöngye.
Fotó: Fortepan/ Bauer Sándor
Azonban a gépekhez többnyire külföldi receptúrákat és liszenszeket is vásároltak, így szinte nem is volt olyan ismert, magyar üdítő, amiért ne fizetett volna jogdíjat az ország (erről bővebben itt írtunk). Leginkább a szőlő és alma alapú üdítők készültek magyar alapanyagból, míg a többi szörp formájában érkezett külföldről vagy maga a gyümölcs származott másik országból. A népgazdaság számára persze mindez hatalmas terheket jelentett, így különösen érdekes, hogy mennyire vált be a proletárok alkohol helyett üdítőitalra történő átszoktatása. Hááát...
A terv első szakaszát ugye 1965-ig szerették volna lezárni, ám az adatok még 1964-ben is lesújtók voltak. Az Utasellátó által nyilvánosságra hozott számok szerint abban az évben 4 millió palack üdítőt rendeltek meg (ez az országos mennyiség hatoda volt), ám ezzel párhuzamosan 70 millió üveg sört adtak el (az egész országban 530 milliót). Emellett országosan 340 millió liter bor és 40 millió liter égetett szesz fogyott el. Ez a statisztika nem mutat túl jól. Ráadásul a helyzet még rosszabb lett! A legdurvább évben (1978) ugyanis a fejenkénti fogyasztás 110 liter sörre és 4,7 liter töményre nőtt, miközben az eladott bor mennyisége nem változott. Bár az üdítőitalok forgalma 4-ről 400 millió palackra nőtt, az alkoholt soha nem sikerült kiváltaniuk (elhízást viszont látványosan okoztak, országos szinten). Ráadásul a helyzet ma sem sokkal jobb, hiszen a 2019-es statisztikák szerint ma 21 liter bor, 70 liter sör és 3,4 liter tömény fogy el fejenként (a teljes lakossággal számítva!). Ráadásul az üzemi balesetek száma egészen a rendszerváltásig 1988-89 között sem változott, így ezen a téren sem volt markáns a fejlődés. Szerencsére a szigorúbb (és jobban betartott szabályok) következtében ez az adat mára 22 ezer környékére mérséklődött.
