Az övé volt az első Matchbox a 3 milliárdból, ma pedig már egy személyautó árát érik a ritkább modellek.
Az első...
Azoknak a férfiaknak, akik gyerekként megélték a 60-80-as éveket, nem kell elmagyarázni, hogy milyen érzés volt az első (második, x-ik) Matchboxot a kézükbe venni. A többieknek elmondanám, de sajnos nem nagyon vannak rá szavak. A KGST piac sorjás, hibás, szétesős kisautói mellett ezek az öntött fémből készült játékok az űrtechnológiát képviselték. Ez volt az igazi fiús játék, és bizony rosszalló pillantások garmadáját vonta magára az a szülő, aki a karácsonyfa alá vagy a szülinapi torta mellé nem helyezett el egy új „mecsit” még idejében. Érdekes fintora a sorsnak, hogy a nemzedékeken keresztül, a leginkább fiúsnak nevezhető játék legelső darabját egy kislánynak köszönhetjük...
Ha egészen pontos akarok lenni, akkor Jack Odellnek, egy autodidakta, angol tervezőnek áldhatjuk a nevét a kis csodák négykerékre állításáért. Meglepő módon a sztori egy szép nagy, zöld-piros úthengerrel kezdődött, melyet az önjelölt műszaki zseni a kislányának tervezett (hogy az anyuka mit szólt ehhez, arról nem maradtak fenn információk). Az új, self-made csoda hatalmas elismerést vívott ki a leányka baráti körében, így elhatározta, hogy az osztálytársaknak is megmutatja a csodát. Itt azonban a merev angol oktatás komoly akadályt gördített az útjába, ugyanis az iskolába csupán olyan játékot lehetett bevinni, ami elfért egy gyufásdobozban, vagyis angolul egy matchboxban. Odellnek persze a szeme sem rebbent, és azonnal nekilátott a méretarányos kicsinyítésnek. Mivel ez a modell még nagyobb sikert aratott, a férfi azonnal társakat kezdett keresni az immáron matchbox néven emlegetett modell(ek) sorozatgyártásához.
Az ötlet azonnal elnyerte a miniatűr fémöntött játékok gyártásában jeleskedő Lesney Toy Company érdeklődését és még az év, vagyis 1953 karácsonyán kirukkoltak az újdonsággal, egy három részes készlet formájában. Ebben az „Aveling Barford Road Roller” (ma az egyik legértékesebb Matchbox, lásd a fenti képen) mellet egy dömper és egy cementkeverő kapott helyett. A siker ebben az esetben már fontokban is mérhetően zajosra sikeredett, és hét éven keresztül mindenki degeszre kereste magát, ekkor azonban kedvezőtlen fordulat állt be. Amerikában piacra dobták a Hot Wheels autókat, melyek kidolgozása ugyan gyengébb volt, ám trendibbek, olcsóbbak és – ami a legfontosabb – gyorsabbak voltak a „mecsiknél”. A csapás akkora volt, hogy 1960-ban, a Hot Wheels megjelenésének évében a Matchbox forgalma egy csapásra a negyedére esett vissza.
A trónkövetelők - a Hot Wheels maga volt a menőség
A Lesney-nek lépnie kellett és a tőlük megszokott igényesség mellet igyekeztek orvosolni a problémát. Előrukkoltak egy új surlódásmentes tengellyel, és az ilyen autókat „Superfast” (ugye, hogy megborzongott a gerinc) utónévvel árulták.
Bár ez a megoldás visszahozta a versenybe a márkát, 1982-ben így is csődbe ment a cég. Ekkor kellett a tulajdonosoknak értékesíteniük a márkanevet, és egy ideig a tulajdonosok egymásnak adták a kilincset. Ettől kezdve a Matchbox már nem számított angol márkának és az angliai gyárat is végképp bezárták 1985-ben.
A gyár a bezárása előtt
Az, hogy ma is létezik a név éppen a legnagyobb konkurens, a Hot Wheels tulajdonosának, a Mattelnek köszönhető, amely 1997-ben vásárolta meg a nagymúltú ellenfelet. A játékpiaci óriás pedig azonnal az előnyére fordította a cég hátrányait, hiszen a kevésbé trendi megjelenés és a túlzott precizitás (a hetvenes években egy „mecsi” előkészítésén 80 fotográfus és 170 mérnök dolgozott és nem ritkán 3000 darabból állt!) miatt a Matchbox lett a portfólióban a gyűjtői márka, míg a Hot Wheels maradt az „üsd-vágd” modellsor. Ennek megfelelően egyszerre legfeljebb 75 féle modell van gyártásban, melybe már a klasszikus tolólapos traktor is szerepel, ami 1976 óta készül. Mára a korai modellek az árveréseken is komoly értéket képviselnek, hiszen 1999-ben egy almazöld, Matchbox 27D Mercedes-Benz 230SL-ért közel 7000 dollárt (kb. 2,8 millió Ft) adtak. A gyártás 1953 megindulása óta egyébként 12 ezer féle modellből összesen 3 milliárd darab készült.
Ahogyan a vasfüggöny mögött megszokott volt, mi a Matchbox modellekkel is jócskán a gyártás megindulása után ismerkedhettünk csak meg.
Jöhet pár érdekes sztori és rejtély a Balatonról is? Olvasson bele a Tó-retró blog szerzőjének új könyvébe! Minden, amit nem tudott a magyar tengerről, de nem volt kitől megkérdezni. Lebilincselő olvasmány… Részletek, megrendelés
Egészen pontosan az 1966-os lipcsei játékkiállításról jutottak el a kisautók a keleti-blokkba. A magyar döntéshozók már ennek az eseménynek a sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy abban az évben a karácsonyi vásárokon már érdemes lesz keresgélni a gyufásdobozautókat itthon is. Bár az optimizmus túlzónak bizonyult, egy évvel később azonban már kapható volt a Volkswagen-Caravan (T1 hippibusz), egy Ford szemétszállító és Land-Rover afrikai expedíciós kocsi modellje is. A magyar ár nagyjából 28-52 forintot kóstált, ami az eredeti ár 2-3 szorosa volt (egy évvel később már valamelyest alacsonyabb áron kínálták a kisautókat).
Persze az akkori időkre jellemző „átgondolt tervezés” a Matchbox esetében is hozott vadhajtásokat, hiszen 1968-ban itthonra is importáltak a aránylag nagy szállítmány collector case-t (gyűjtői doboz), melybe egy valóban csodás gyűjtemény darabjait lehetett összerendezni. Csupán az az apró tény kerülte el a hazai játékipari szakemberek figyelmét, hogy az említett gyűjtemény csupa olyan autóból állt, melyeket Magyarországon nem hoztak forgalomba. Meglepő módon nem is mutatkozott túl nagy igény erre az ízléses kiegészítőre. A csorbát a lendületbe jövő KGST ipar igyekezett kiköszörülni, ugyanis néhány éven belül a keleti-blokk legtöbb országa nagy mennyiségben kezdte ontani a hamisítványokat, melyeken legfeljebb az eredetihez hasonló szín emlékeztetett az angol/amerikai gyártmányokéra.
