Egy ötlet legyőzhetetlen fegyvert adott volna a tábori felcsereknek, de voltak más eszement elképzelések is a pumpáról.
Ahogyan Ötvös Csöpi és Kardos doktor vagy Bud Spencer és Terrence Hill, úgy tartozott össze a Palma gumimatrac és az ő hűséges, kék, félgömb pumpája az örökkévalóságban. Ám míg a matracokról ma is ódákat zengenek, a meglepően ötletes és szinte elnyűhetetlen kobzosáról szinte alig hallani. Pedig ez utóbbi úgy megmozgatta a kreatív proletárok agyát anno, mint sóletkonzerv a bélrendszert. A Tó-retró magasztos küldetésének érzi, hogy a Kádár-kor néha méltánytalanul, de többnyire méltán feledésbe merült tárgyainak egyformán megadja a poszt tizenöt perc hírnevet, így - stílusosan – a lábpumpa-lufiba is levegőt fújunk!
Mi lehetne nagyobb elismerés egy tárgy kiválóságának magasztalására, mint hogy számba vesszük azokat a – gyakran eszement – ötleteket, melyek az eredeti funkción túli felhasználási lehetőségeket mutatnak be. Ha végigpillantunk a 60-70-es évek újságjainak hasábjain, akkor azt kell mondanunk, hogy a rivaldafényt szerényen kerülő lábpumpa maga volt a kempingcikkek svájcibicskája. Hiszen egyesek még a balatoni telek kerti zuhanyának biomechanikus feltunningolását is ezzel képzelték el. Magát a találmányt önöntöző körzuhanynak nevezték el, és ránézésre egy lavórban végződő műanyag nyakkendőre vagy akasztófakötélre hajazott. Ebben az esetben a Palma pumpa aljára gumilapot ragasztottak (a vízhatlanság érdekében) a végéhez pedig kilyuggatott pvc csövet kendácsoltak.
Ezek után a pumpa és a zuhanyozni vágyó ment a lavórba, a cső pedig a nyak köré. A pumpálás intenzitása itt egyenes arányban állt a víz nyomásával. Könyörgöm, ha valaki látott ilyet működés közben, az mindenképpen jelezze!
Ha túl voltunk a szocializmus építésében megfáradt test látványosságnak sem utolsó kényeztetésén, akkor a kis, kék eszköz segítségével a családi Trabanttal is tehettünk jót! Ehhez csupán egy NDK, lyukas közepű autómosó kefe, némi (ezúttal nem lyukacsos) cső és újra csak a lavór kellett. Pontosabban két cső, melyből az egyikkel felszívta a pumpa a vizet, míg a másikon keresztül a mosókefét látta el friss, Fobizántól habzó folyadékkal.
Szinte látom, ahogy a 601-es úgy mosolygott az ilyen ellátástól, hogy még a képzeletbeli Duroplast nyelve is kileffent a szájából. Ám a Palma által gyártotta csoda nem csak az élvezetet szolgálhatta, hanem egyenesen életet is menthetett!
Aki élt a 60-80-as években az szinte biztosan emlékszik az olajszőkítési hullámot elindító Mekalor kályhákra és annak irgalmatlanul büdös HTO fűtőolajára. Ennek a berendezésnek jó tulajdonságai mellett (meleget adott, eltakarta a falon a festetlen részt, buszgarázs illatot adott a lakásnak, stb.) volt néhány veszélyes, sőt gyakran életveszélyes ismérve is.
Idén karácsonyra már a Tó-retró is a fa alá kerülhet! Ha retrómániásnak, Balaton rajongónak vagy saját magának keres olvasnivalót, akkor vessen egy pillantást a Tó-retró könyvtárának két kötetére! További részletek, akciós könyvcsomag itt...
A HTO beöntése ugyanis szinte minden esetben tervezett veszteséggel járt és ilyenkor az olaj jobb esetben a földön, rosszabb esetben a kályha forró részein landolt. A tűz így is úgy is csak a szerencse kérdése volt. Ám jött a jászapáti Béke Vegyesipari Szövetkezet, mely egy kannához kapcsolható átemelő berendezést eszkábált – úgysem találják ki – matracpumpa meghajtással. Az igazi zöld energiával (lásd zöld fej a pumpálás közben) üzemelő eszköz a kannába préselte a levegőt, így a nyomás egy másik csövön kilökte a HTO-t, ami pontosan a megfelelő helyre csorgott. A kályhát forgalmazó vállalat olyan boldog lett a gyártmányuk renoméját bekormozó halálos tűzesetek rémének elűzésétől, hogy nyomban rendelt 3 ezer darabot az eszközből. Arról sajnos nem szólt a fáma, hogy miként sikerült a megrendelést teljesíteni akkor, amikor a boltokban lábpumpát is csak szökőévenként lehetett beszerezni. Ám a kis, kék gumilabdacs nem elégedett meg ennyivel. Ekkor már a háborúba vágyott!
Sajna nem maradt fenn annak az Thomas Alva Edisont is meghaladó orvos-géniusznak a neve, aki rájött, hogy a Palma pumpa segítségével jóval ütőképesebb sebészi ellátást kaphatnak egy esetleges háború esetén a magyar katonák. Nem nehéz elképzelni, hogy a békeidőkben alkalmazott műtőfelszerelések mérete, szállíthatósága és mennyisége sem megfelelő egy fegyveres konfliktus emberáldozatainak mérséklésére. Ráadásul az egyik leghelyigényesebb eszköz, a műtéti altatókészülék önmagában is hatalmas helyet foglal. A Palma kék mentőötlet ebben az esetben az aneszteziológusok (altató orvosok) részére fejlesztett egyszerű kis szerkezet volt. Itt a lábpumpával egy 100 literes nylonzsákot kellett felfújni, melybe 10 ml altatószert (halothant) kellett fecskendezni. A zsákot bordás gumicső és visszalégzést gátló szelep segítségével maszkhoz csatlakoztatták, és készen is volt a 10 perc narkózist biztosító altatókészülék, mely 2-3 perc alatt fejtette ki a hatását. Mivel a háború – szerencsére – hideg maradt, így a kétségtelenül ötletes életmentő eszköz harctéri alkalmazásáról nem készült feljegyzés.
