Tó-retró

Tömeghisztériát okozott az új típusú fogamzásgátló

2019. április 24. - drkardos

A Postinor esemény utáni tabletta igazi magyar siker, ami nemcsak megváltás volt az abortusztól rettegő ifjúságnak, de megihlette az állami propagandagépezetet is.

postinor1.jpg

Fotó: Fortepan/ Mujzer Péter

 

Ha az 1980-as évek Ifjúsági Magazinjait, napilapjait olvasgatjuk, szinte nincs olyan lapszám, amelyben legalább egyszer ne fordulna elő a Postinor tabletta. A randevú utáni tablettának becézett gyógyszerre, annak hatásaira és szedési tudnivalóira hol az olvasók kérdeznek rá, máskor pedig maguk az újságírók propagálják azt vehemensen az orvosszakértőkkel karöltve. Ma már elképzelhetetlen egy vényköteles gyógyszer ilyesfajta kommunikációs támogatása, hiszen ezt szigorúan tiltja a reklámtörvény. De a Kádár-korszakban az abortuszok számának csökkentése jóval fontosabb cél volt annál, minthogy gyógyszerkommunikációs etikával foglalkozzanak. Így lett a Postinor márka az egyik legismertebb fogamzásgátló szer Magyarországon, amelyet egyébként a légyott után kellett bevenni. Mint azt a korabeli leírásokból megtudtuk, kifejezetten a fiatal lányoknak és azoknak a nőknek ajánlották, akik alkalmanként éltek szexuális életet, így nem volt szükségük állandó fogamzásgátló szedésére, ugyanakkor biztos védekezési módot kerestek. A Postinort akkor is receptre lehetett kapni, 16 év felettieknek írták fel és egy hónapban maximum négy alkalommal lehetett beszedni. Akkoriban az orvosok úgy tartották, hogy a Postinor sokkal jobb és kevesebb mellékhatással jár, mint a hagyományos hormonális fogamzásgátlók és a lehető legtökéletesebb alternatívája a veszélyes terhességmegszakításnak.

postinor2.jpg

Fotó: Fortepan 

Mivel a Ratkó-korszak szigorú abortusztilalma a 60-as években lassacskán halványulni kezdett, a nők egyre többször fordultak az abortuszbizottsághoz nem kívánt terhességükkel. Az adatok szerint évente 70-80.000 abortuszt végeztek, közel 20%-át fiatalkorúakon. Ezért a központi pártbizottság célul tűzte ki a művi vetélések csökkentését. Ennek érdekében komoly kommunikációs támogatást kaptak a fogamzásgátlók, egyrészt az 1967-ben megjelent Infecudin majd az 1971-es Bisecurin. A klasszikus naponta szedendő tabletták mellett azonban a nagy újdonságot az eset utáni Postinor jelentette, amit azt követően kellett bevenni, hogy megtörtént a baj! Óriási várakozás előzte meg a ma Richter Gedeonként ismert Kőbányai Gyógyszerárugyár Budapest termékének megjelenését. Már 1978-ban arról kérdezte egy tinédzser leány Ranschburg Jenőt az Ifjúsági magazinban, hogy mikortól lehet venni majd a Postinort. A készítmény megjelenésére végül egy évet kellett várni, sőt a gyógyszertárakban csak 1980-tól volt elérhető az új csodaszer. Az esemény utáni tabletta egyébként a gyógyszergyár egyik sikerterméke lett, amellyel komoly piacokra tett szert külföldön is.

 postinor3.jpg

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

 

Szóval a nyolcvanas évek elején beindult a propaganda-gépezet, amelynek zászlóshajója az Ifjúsági Magazin lett. A lapban köztudottan nyíltan beszélhettek a fiatalok szexuális problémáikról, Veres Pál doktor rovata évtizedekig legendás volt a fiatalok között. Itt meg lehetett vitatni az önkielégítésre, péniszméretre és a Postinorra vonatkozó kérdéseket egyaránt. A Postinor számos ekkoriban készült média-alkotásba is bekerült, így például a Szabó család rádiójáték-sorozatba is. Az Ifjúsági magazin pedig Bacsó Péter Ki beszél itt szerelemről című filmje kapcsán külön mellékletet szentelt a szerelmi légyottoknak, mindemellett megkérdezte a fiatalok véleményét a Postinorról is. A márkanév sorra felbukkan a napilapok hasábjain is, ahol az orvosok előszeretettel hangsúlyozzák, hogy mennyivel egészségesebb egy eset utáni tabletta, mint az abortusz. Egy korabeli újságcikk tanúsága szerint dr. Kárpáti György jóvoltából még reklámfilm is készült a legendás tablettáról, amelyet 1987-ben fődíjjal jutalmaztak Várnában, a KGST országok külkereskedelmi propagandafilm szemléjén. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy egy gyógyszert ilyen módon támogasson a politika és a média, de akkoriban megváltásként élték meg a Postinor megjelenését az újságírók, a párt felelős tagjai és a pórul járt leányok, asszonyok egyaránt.

További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat  

A cikk elkészítéséhez az Arcanum Adatbázist is használtuk!

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr7314783234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuzsi25 2019.04.24. 18:36:01

@Szóra kész Szókratész: Feminizmus? Mint ok? Ugy erted a nonek konyhaban a helye, es kuss a neve? Fogakzasgatlo? Nehogy mar egy no elvezze ugy a szexualis eletet mint a ferfi, es nehogy mar diplomat szerezzen, hogy ne az legyen az egyetlen lehetosege, hogy hozza megy valami seggfejhez 18 evesen akit elete vegeig szolgal mert hát, ő a ferfi...

Hörömpő cirkusz világszám 2019.04.24. 20:29:28

OFF
@Szóra kész Szókratész: Remélem, megtaláltad a megfelelő nőstényt, aki nem emancipált és a fehér ember kultúráját fenntartandó hajlandó neked teleszülni a Kárpát-medencét, valamint szó nélkül hallgatni a hülyeségeidet egy életen át.
ON
Már megint egy elfeledett darabot hoztál elő fiatalságom emlékeiből. A pasimnál mindig volt Postinor, nem tudom, honnan szedte, de nekem nem kellett a nőgyógyásznál sorban állnom =D

morcos68 2019.04.24. 20:29:38

Szókratész; Meg tudom érteni, ha egy nő az általad áhított világ helyett inkább nem az észak-atlanti kultúra fenntartását választja. Én sem kívánkoznék vissza a középkorba.

Alick 2019.04.24. 20:34:31

@Szóra kész Szókratész: Miért, ha a nők jól tudnak lőni a rongyfejűekre, akkor teljesen oké az emancipáció.
:)

Wildhunt 2019.04.24. 21:46:42

@Zsuzsi25: értem. A te világodban csak #meetoo vagy vakkomondor van.

Zsuzsi25 2019.04.25. 06:23:36

@Szóra kész Szókratész: Igen b...meg! Mert a Nők nem rabszolgák! Ha nem talaltam volna meg életem párját, inkább maradtam volna egyedul!
A férfiak hatalmas %-a egyszerűen selejt. Arrol nem beszélve, hogy sokuk anyagi helyzetük miatt sem alkalmas apának. Merthát ha a Nő otthon marad, mint főállásu családanya, akkor a férfinek kell pótólni a kiesett keresetet. Namármost, ha én Nőként azt választom, hogy nincs más életcélom, mint családanyának lenni, akkor ugye olyan párt kell találnom, aki nagyon jol keres. De persze ilyenkor meg jön, hogy "jaaaaj minden Nő q...va" elmélet, meg az "ez is csak a pénre megy" elmélet. Plusz élősködő is. Kössz, akkor inkább tanulok!

ételizésítő 2019.04.25. 06:23:54

@Zsuzsi25:
"Nehogy mar egy no elvezze ugy a szexualis eletet mint a ferfi"
Semmi szükség rá. A természet a férfiak élvezetére teremtette a szexet, elhiszem, hogy a nők is élvezni akarják a sok hülye film után, ahol a nő is élvez, de nyugi, ez csak hülyéknek szóló átverés. A férfinak a megtermékenyítéshez élveznie kell, a nőnek nem. A természet nem hülye.

Belzebubo 2019.04.25. 06:24:11

@Wildhunt: a hsz-ból úgy tûnik, a te világodban meg csak a vakkomondor :-)

Liping 2019.04.25. 11:44:49

@ételizésítő: kívánom, hogy csak gyermeknemzés esetén legyen orgazmusod.

2019.04.25. 11:45:02

@ételizésítő:
Nyilván aki béna, az nem tudja kielégíteni a nőket...

Az Ellenálló 2019.04.25. 11:45:09

Na és volt valami mellékhatása vagy probléma vele? Mert ha nem volt, akkor igazából nem látok problémát abban, hogy az abortusz helyett ezt támogatták, hiszen ez kíméletesebb.

Brix 2019.04.25. 11:45:19

Érdekes visszatekinteni , mennyit változott a világ a 70- es, 80- as èvek óta...Akkor, egyfajta szexuális forradalom zajlott, ès a fiatalok örömmel gyakorolták , a szexualitást, ma meg èppen az ellenkezője igaz: szexuális ellenforradalom zajlik, hiszen az emberek saját társadalmi körükben mozognak, szilárd osztálytársadalom van, a globalizáció negatív hozadèkakènt veszélyes betegségek jelentek meg , ès a fiatalok a virtuális világ " örömeivel" èlik mindennapjaikat, valós emberi kapcsolatok helyett...Akkoriban, az esemény utáni tabletta megjenèse mellett is több gyerek született , mert az emberek meg akarták èlni a szabad szerelem örömeit, ma már , jelentős rèszben, a társadalmi pozíciók kiharcolásának eszközèvè redukálódot a szex...

Wildhunt 2019.04.25. 11:45:25

@Belzebubo: mert? Vagy csak ideböfögtél valami szerinted vicceset?

n3spr3ss0 2019.04.25. 11:45:32

@Szóra kész Szókratész: Téged viszont kiheréltetnélek, hogy ne szaporodj.

Zsuzsi25 2019.04.25. 11:45:43

@ételizésítő: Igen. Pontosan emiatt a gondolkodásmód miatt fog kihalni az emberiség. És nem azért, mert a Nők nem akarnak szülni. Akarnak ők, csak nincs kinek! És ha azt nézzük, hogy a ferfit es Nőt egyenlő jogok illetik meg, (márpedig így kell lennie) akkor jogom van dönteni milyen elvárásokat kell megugrania a valasztottamnak! Ezt az egész népessegfogyast nem lehet csak és kizárolag a Nők nyakába varrni! Majd ha olyan lesz olyan férfi, akkor OK, feláldozom a szabadságom, karrierem, bármit. De csak azért mert fogy a magyar nem fogom tonkre baszni az eletem egy seggfej mellett ahogy anyáink tették. Mert azért, mert fogy a magyar, ti sem változtok olyanná ami a Nők álma lenne!

midnight coder 2019.04.25. 11:45:58

@morcos68: Az egy dolog, hogy te hova kívánkozol, az pedig egy másik, hogy ha itt Európában majd csak pár nyugdíjas teng-leng, akkor jönnek majd az olyan országokból ahol nincs emancipáció a kicsi bennszülöttek, szépen egyenként agyonütik az itt lófrálókat és ismét olyan népek élnek majd itt, ahol nincs feminizmus. Aztán lehet, hogy pár tízezer év múlva ismét felépítenek egy technikai civilizációt ahol ismét megtörténik ugyanez, és megint jöhetnek a bennszülöttek a bunkósbottal.

M_R 2019.04.25. 11:46:11

@Szóra kész Szókratész:
Vicces hogy egy piros pöttyös seggű fél-ázsiai félmajom aggódik az észak-atlanti kultúráért..

Te nem vagy része az észak-atlanti kultúrának - remélem nem fogsz itt szaporodni, te redneck..

mademoiseIIe 2019.04.25. 12:58:58

@ételizésítő: Hát drága szívem, ilyen hozzáállással élvezgethetsz te jobbra-balra, nem fogsz nőt találni, aki hagyná, hogy megtermékenyítsd.

Apa(fej) 2019.04.25. 15:22:27

@Zsuzsi25: mielőtt nekem is leharapnád(tok) a fejemet, olvasd és gondold át:
az emencipáció következménye a jelentősen csökkenő népszaporulat. ez szerintem is tény.
viszont ez nem jelenti azt, hogy aki emancipált nő akar lenni az rosszúl tenné. egyáltalán nem. ez az ő választása és ezzel se nem több se nem kevesebb annál, aki konvencionális nőszerepben akar élni. viszont neki kevesebb (vagy sehány) gyereke lesz. indok van bőven, aminek egy részével egyet is értek. de a lényegen ez sem változtat, csökken a népesség. vagyis nincs okod a sértődésre. hacsak nem bebizonyítod, hogy az emancipált nő (pl. te) minimum 2,2 gyereket hoz a világra és nevel fel (saját maga és nem nanny). akkor mea culpa és bocsánatkérés mellett én goondolom át a meggyőződésemet.

Zsuzsi25 2019.04.26. 05:12:10

@Apa(fej): okés, fogy a fehér ember, de miert a nők nyakába van varrva ez az egész népességfogyás??? A férfiak selejtessége legalabb ennyire(vagy még jobban) hibás ebben az egész történetben. Rengeteg 30-as kolléganőm orommel szulne, de nincs kinek....akinek meg igen, az selejt. És igen, az anyagi is kérdes, mert legalább azt az életszínvonalat nyujtsa már egy férfi, amit én saját magamnak tudok(nék) karrierépitéssel.

Zsuzsi25 2019.04.26. 05:12:24

@Szóra kész Szókratész: Anyagias???? Ezt akkor most én nem értem. Ha szülök, és főállásu családanya vagyok, (akkor el kell, hogy tartsanak, mivel nincs önálló keresetem, ezért olyan párt kell választanom) es ugye anyagias k...va vagyok.
Ha meg karriert epítek akkor meg miattam hal ki a fehér ember. Most akkor hogy is van ez???

WildBear 2019.04.26. 05:12:33

A Postinor elég lórúgás hormont tartalmazott, gyakran alkalmazva nem tett jót.
Persze, még mindig jobb volt, mint az abortusz, az meg jobb, mint egy nem kívánt gyerek.

mademoiseIIe 2019.04.26. 05:12:57

@Apa(fej): Alapvetően nagyon jót tesz a bolygónak, hogy csökken a szaporulat. (Mielőtt jönne a sablon duma, hogy az afrikaiak szaporulatát kéne inkább csökkenteni: azt IS kéne).
Elég visszásnak tartom azonban azt, hogy "a fehér ember megmentését" a nők nyakába akasztod/akasztjátok a fentebb szólókkal, több okból is. Egyrészt teljesen logikátlan ez a fixáció, hogy meg kell menteni a fehér embert. Miért is? Mint a fentiek is mutatják, semmivel nem vagyunk előrébb, legfőképpen mi magyarok, mint az utolsó nőverő muszlim (ugye őket is divatos úgy en bloc szidni), és semmi - értsd tudományos bizonyíték - nem támasztja alá, hogy "A Fehér Ember" éppen demográfiai szempontból kihalni készülne. Mint ahogy a szaporulat növekedése, a csökkenése sem folytatódik a végtelenségig, csak ezzel lehet ijesztgetni a népesség rasszista szlogenekre fogékony részét.
Másrészt ha nem tetszik, hogy a nők inkább dolgoznak, mint gyereket nevelnek, tessék olyan gazdasági helyzetet teremteni, amiben egy család megengedheti magának, hogy a nő fizetés kiessen. Mert ha valaki vállal mondjuk három gyereket, a nőnek muszáj dolgozni, különben miből ad enni a gyereknek? Aztán van képe egyeseknek (pl neked) felróni a nőnek, ha mondjuk bébiszittert hív. Bár megsúgom, hogy a legtöbb ember ezt két kereső mellett sem engedheti meg magának. Azt már meg se merem említeni, hogy a férfiaknak is lennének kötelességei a gyerek konkrét nevelésében, nem csak megcsinálni és eltartani kéne.
Harmadrészt még ha moderáltnak is tűnik a véleményed, láthatod, hogy a hozzád hasonló, radikálisabb álláspontot képviselők megoldása, burkoltan vagy nyíltan az, hogy a nőktől el kell venni a jogaikat. Szidjá(to)k az egyenjogúságot, a fogamzásgátlást, a facebookot (???). Ezt látva egy jó érzésű nő nem tud mást mondani, mint hogy ha ez az emberi faj csimborasszója, akkor haljon is ki a picsába.

A fehér ember kihalásáról továbbra is sivalkodni vágyóknak egyébként figyelmébe ajánlom ezt a videót, és a benne idézett tanulmányokat: youtu.be/VUbxVfSqtt8

mademoiseIIe 2019.04.26. 11:48:49

@M_R: @n3spr3ss0: Igazából nincs azzal baj, ha szaporodik. Az én apám is ugyanilyen nacionalista, hímsoviniszta tuskó, mégse lettem én is az. Tehát van rá remény, hogy az utód normális lesz. :)

2019.04.26. 11:48:51

@Zsuzsi25:
Az a baj, ugyanúgy soviniszta vagy és kollektív bűnösséget kiáltasz a férfiakra, mint az itteni hímsoviniszta kommentelők.

Walsh és Kirby 2019.04.27. 16:54:44

@mademoiseIIe: Azt tegyük hozzá, hogy ti nők viselkedtek és nyilvánultok meg sokszor úgy, hogy az első kérdés az, hogy korlátozottan cselekvőképesnek tituláltátok magatokat? Akkor mire fel a nagy jogokra hivatkozás? Csak míg egy 18 év alatti gyerek bármilyen lázadó is, elfogadja, hogy ebben a kategórában élve nincs mindenhez joga, ti meg nem. És ezzel táptalajt adtok az ellenzőknek. Tudom, e nélkül is nyomatnák, de legalább nem ti adnátok nekik a muníciót.

Walsh és Kirby 2019.04.27. 16:54:50

@Zsuzsi25: "Rengeteg 30-as kolléganőm orommel szulne, de nincs kinek....akinek meg igen, az selejt."

Ja, kérem, ha csak a felső két százalék a megfelelő...

mademoiseIIe 2019.04.27. 16:55:00

@Zabalint: Miért lenne soviniszta? Komolyan kérdezem, nem kötekedésből, mert én máshogy látom. Pár férfi felvázolt egy problémát, miszerint ki fog halni a fehér ember, és ez mind kvázi a nők miatt van. Támasztanak tehát egy (nem kicsit irreális) elvárást. Erre Zsuzsi leírta, hogy mit kéne tenni a férfiaknak, hogy a nők ennek meg tudjanak felelni, de nyilván az se reális, ami a férfiak dolga lenne, hiszen az alap elvárás sem az. Persze, hogy nem fog megfelelni senki a Zsuzsi által vázolt feltételeknek.

mademoiseIIe 2019.04.28. 06:27:43

@Walsh és Kirby: Nem tudom akkor mit mondhatnánk azokról a férfiakról, akik még egy teát se tudnak megfőzni, és onnan kell utánuk összeszedni a lakásban a vonalkódos gatyát, ahol leesett róluk, mondván, hogy eZ a nŐ dOLgA. Na az ilyenek aztán tényleg korlátozottan cselekvőképesek, mégse vitatja el tőlük senki a jogaikat. De azon nagyon megsértődtök, ha mi nem akarunk nekik gyereket szülni.

Viszont mielőtt engem is lesovinisztázna egy snowflake, lefutom a kötelező köröket: szerencsére nem minden férfi ilyen, vannak életképes, normális férfiak (egy legalábbis biztos, de őt nem adom, még mielőtt a lányok elkezdenének örülni).

Zsuzsi25 2019.04.28. 07:33:40

@mademoiseIIe: Hogyne lennének!!!! :) Én is férjnél vagyok! Nem adnám senkinek. Csak nagyon kevesen vannak.....Meg merem kockáztatni, hogy a 20as, 30as kategoriaban tobb a normalis Nő, mint férfi.
Ha "Ő" nem jött volna, inkább maradtam volna egyedül.....!
És ez az, amit a ferfiak képtelenek feldolgozni.

@Walsh és Kirby: mit ertunk felso 2 %on??? (Szerintem inkább 10%) Nem kell, hogy milliardos legyen, nincsenek irreális elvárások szerintem! De ha annyira ohajtott vágya a gyerek, (a társadalomnak is) meranőmiattkihalafehérember, akkor legyen már valami egzisztenciája b...meg! MINIKUM dolgozzon. Minimum egy lakás/ház (akár albérlet is) a varosban, meg egy auto.
Ez lenne az alapja! De amikor egy pasi 30 évesen még a szülőkkel él, kevés kiveteltől eltekintve, nagyon kiábrándito tud lenni! A másik ok, ami miatt nem talalál párt sok nő, hogy rengeteg az elvált, gyerekkel már rendelkezo pasi. (Na talán mégsem kellett volna beleugrani olyan hamar a gyerekvállalásba) mert így gyerekkel, nem nagyon fog kelleni a Nőknek. Ugyanis az én gyomrom sem birná bevenni, hogy ha szülök neki, akkor a férjem az erőforrásaiból, más kölykére is kell forditania. (Időt, pénzt, energiát)

Walsh és Kirby 2019.04.28. 10:49:02

@Zsuzsi25: Ezek nagyon szép mondatok, kár, hogy a valósággal nem találkoznak, de ezt te is tudod. Itt már csak az a kérdés, hogy el is hiszed-e ezt magadnak, -hiszen már jó sokan cáfoltak téged itt a blog.hu-n - vagy tudatosan terjeszted a valótlanságokat.
Hja kérem, akkor nem kell hisztizni, hogy a mocsokszemétférfiak nem akarják más gyerekét nevelni. Micsoda "véletlen", hogy ismét csak a jogok hangos követelése van :)

@mademoiseIIe: A riposzt lehetne jó is, de már ettem ilyet:) Először is ez írtó nagy kamu-bullshit, a szokásos kenjünk mindent a férfiakra. Nem kell mindent elhinni, csak azért mert valami barátnőd, vagy random nő ezt állítja:)
Másrészt nem keverendő össze a férfiak lustasága és elkényelmesedése a női felelőtlenséggel. Sőt egy 17 éves fiú lustasága - aki után anyja pakol - sem keverendő össze azzal a felelősséggel, ha nem vigyáz a rá bízott kistervérre/kisállatra/vagyontárgyra.
Ha már a szülést említetted: ha te ma feljössz hozzám és védekezés nélkül szexelünk és terhes leszel, akkor az általános női hozzáállás "én nem tehetek semmiről" "csak úgy megtörtént" stb. A felelősségvállalást viszont egyoldalúan elvárják a nők a férfitól, így nekem kéne fizetni az abortuszod is, nehogy megtudja a pasid. Vagy ha meg akarod tartani, akkor nekem kéne vállalnom azt a felelősséget, hogy hallgatok erről, nehogy tönkremenjen a kapcsolatod. Ha nem így tennék, akkor mocskosszemétdisznó lennék, aki kihasználja szorult helyzeted, nem is férfi az ilyen. Ez az általános női hozzáállás tendenciája.(A nő hol volt eközben?)
S te mondhatod, hogy nem vagy ilyen, te más vagy, de ez mindig utólag derül ki, a rossz példák alapján eleve ezt feltételezném rólad is.
A szülésnél sem az a gond, hogy te szülsz vagy sem, az kb. senkit sem érdekel. Hanem az, hogy rengeteg normális férfi van, azokkal az alapfelszereltségekkel amiket zsuzsika és kolléganői elvárnak, de nekik rendszerint csak a pótapa szerep juthatna, ha egyáltalán.
Miközben olyan férfiaknak, akik tizedét sem teljesítik ezeknek, simán szülnek a nők.
Úgyhogy senki sem személy szerint mondjuk téged csesztet ezzel a kérdéssel, maximum akkor, ha valami gyökérnek szültél x gyereket, a normálissal meg nem akarsz vállalni egyet sem.
Arról meg hadd ne a férfiak tehessenek, hogy a nők jelentős része az előző mondatom szerint vállal gyereket.

trollsalab 2019.04.30. 04:41:59

@Zsuzsi25: Túlságosan válogatósak vagytok, b...meg! Ez a baj...

Zsuzsi25 2019.04.30. 12:54:27

@trollsa Bizony-bizony, ma mar a Nők tanulnak, es megteremtik maguknak a szükséges egzisztenciát arra, hogy sajat magukat eltartsák, es nem kell valami lúzer mellé rabszolgának szegődniük, akitöl életük vegeig függeni fognak.
Kiszolgaltatva uruk kényük kedve szerint!

P.S: A férfiak talán nem válogatosak? Mindig is azok voltak! (Csak most már a Nők is azok)
Ha már van egy kis szépséghiba, (túlsúly, stb) akkor az már nem jó! De eeeeez, ez nem feleuletesség persze - Neeeeem. Csak ha a Nő válogat! ...

ételizésítő 2019.05.03. 17:33:39

@Zabalint:
Te sem tudod, csak a szemedbe hazudják.

@Zsuzsi25:
Soha az életben nem volt olyan, hogy a nőket meg a férfiakat egyenlő jogok illették volna meg. Szembemegy a természet rendjével.
Pont emiatt a nagy egyenlőségesdi miatt ennyi a szerencsétlen, siránkozó szingli picsa. Aki 40 éves koráig kúr mindenkivel, utána meg sír, hogy ráncosan, zacskómellel, löttyedt seggel nem kell senkinek.

@mademoiseIIe:
Nekem pont elég az élvezgetés. Amit te csak szeretnél.
Mellesleg egyik állat nőstényei sem élvezik a szexet. Miért pont az ember lenne kivétel?
A hímek igen, minden állatnál. Ez ugyanis kell a szaporodáshoz. A nőstények élvezete meg nem. A természet nem hülye.
süti beállítások módosítása