Így lehetett BMW-je, nyugati parfümje a szerencséseknek, csak IKKA-utalvány és egy gazdag nyugati nagybácsi kellett hozzá.
Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár, Magyarország folyóirat 1970.
Sokan nem is gondolják, de az 50-es és 60-as években is lehetett BMW-t, Fiatot és Renault autót kapni Magyarországon, ahogyan a különböző márkás műszaki és divattermékekhez is hozzájuthattak a szerencsések. Ehhez nem kellett más, csak egy adakozókedvű nyugati rokon és az IKKA. Ez utóbbi az 1950-es és 60-as években élte virágkorát, de tulajdonképpen a II. Világháborút követően született. Korábbi cikkünkben részletesen írtunk a diplomata és dollárboltokról, amelyeket kifejezetten a külföldi valuta országban tartásáért hozott létre a szocialista vezetés, és ahol különböző nyugati márkákat és luxuscikkeket lehetett vásárolni. Hasonló célt szolgált a jóval korábbi IKKA is, amely eredetileg a nyugati segélyezési akciókból fejlődött ki. Az első IKKA említés 1949-re tehető, amikor a kanadai és amerikai újságok hirdetéseket tettek közzé a tengerentúlra menekült magyaroknak, hogy miként segíthetik szeretetcsomagokkal otthon maradt rokonaikat és barátaikat. Ezeket a csomagokat hívták IKKA-nak (Ibusz Külforgalmi Közért Akció), amelynek keretében eredetileg a kint összerakott élelmiszer és ruhacsomagok kerültek kiszállításra az IBUSZ által. Az IKKA-n keresztül teljesen vám- és költségmentesen kaphatták meg a címzettek a nekik szánt küldeményeket. Később a nagy sikerre való tekintettel a rendszer elkezdett bonyolódni, és már elég volt az adományozó külföldieknek pénzt befizetni az adott IKKA képviseletre, mert az még a csomagok összeállítását átvállalta. Létre is jött több IKKA ügynökség az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában egyaránt. Ezeket már itthon az időközben létrejövő külkereskedelmi vállalat a Monimpex kezelte, illetve az azon belül kialakított IKKA-részleg. A hazai csomag-átadást a fővárosi IV. kerületben, a Váci-utca 27-es szám alatt intézték eleinte. Egyébként az IKKA nem kizárólagosan magyar találmány volt, hasonló módon segíthették nyugatról az otthon maradottakat a lengyel Pekao, a csehszlovák Tuzex, az NDK-beli Genex rendszerekben is.
Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár, Érmetani Lapok 2012.
Az 50-es években főként kávét, szeszes italt, cigarettát, ruhaneműt tartalmazott az adott IKKA csomag, amelyet a befizetett dollár értékében a címzett itthon választhatott ki. Később az IKKA-listába bekerültek a technikai árucikkek, a személygépkocsik (még a nyugati márkák is), a lakások és az utazás is. Egy időben még hízott sertést, sírgondozást, sírcsokrot, koszorút és gyógyszert is lehetett kapni az IKKA árlista szerint. A Monimpex ugyanis minden évben létrehozott egy egyre bővülő listát, amelyben ajándékcsomagok és különböző nyugati tárgyak kaptak helyet, és ahonnan szabadon válogathattak az IKKA-csomagok címzettjei. A rendszer egyszerűsítése érdekében az 50-es évek végén megjelentek az IKKA-utalványok is, amelyek egyfajta csekknek számítottak, és különböző címletekben kerültek forgalomba. Ezekkel az utalványokkal az itthoni IKKA-lerakatokban bárki vásárolhatott az ott felhalmozott nyugati árucikkekből. Így tulajdonképpen a kint befizetett valuta soha nem került ténylegesen a hazai elvtársak kezébe, viszont a helyette átadott IKKA utalványokért értékes termékeket vehettek. A rendszer rendkívül népszerű volt mind a külföldi honfitársaink, mind pedig az itthoni rokonok és ismerősök között. A 70-es évek elejére mintegy 25 fő ügynökség és 250 alügynök működött a világon az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon és Európa nyugati államaiban.
Igen ám de az utalványrendszer, és a hőn áhított nyugati termékek országba áramlása felkeltette az üzérek figyelmét is. Az 1960-as évek elején több csalást is megszellőztetett a sajtó, ami az IKKA utalványokkal volt kapcsolatos. Az V. kerületi rendőrség őrizetbe vette például Reinitz Vilmost, aki IKKA üzérkedésből élt, azaz felvásárolta az IKKA lerakatok előtti utcákban a megajándékozottaktól az utalványokat, majd azokat hűtőgépre, mosógépre és egyéb műszaki cikkre váltotta be. Csaknem 5000 forintot forgatott meg hetente, és a több száz elektronikai cikket darabonként 400—600 forintos haszonnal adta tovább, a teljes tevékenysége során a becslések szerint 50.000 forintot is kereshetett. Később az 1960-as évek végén, már a 200 ezres szintet is elérte az aktuálisan lefülelt üzérek általános nyeresége, így a párt gazdasági bizottsága úgy döntött, hogy meg kell reformálni az IKKA rendszert. Egyrészt a sötét, rossz állapotban lévő IKKA-lerakatok helyett a Monimpexnek létre kellett hozni egy világos és tetszetős IKKA-áruházat, másrészt az OTP-nek át kellett venni az IKKA-utalványok pénzforgalmát. 1968-tól immár nem utalványokat kaptak a megajándékozottak külföldi rokonaiktól, hanem pénzt az OTP-fiókokban, esetleg ajándékcsomagot vagy nagyobb értékű tárgyat a kijelölt átvevő helyen. Mindezen túl a virtuálisan létező IKKA-utalványok dolláronként 30 forintos alapon a nagyobb áruházakban vásárlásra, illetve bármely OTP-fiókban vagy postahivatalban készpénzre voltak beválthatók. Az utalványok és az IKKA-lerakatok eltűnése tulajdonképpen az üzérkedés visszaszorulását hozta magával, illetve az ügyeskedők áttették székhelyüket a dollárboltok és a diplomataboltok környékére, amelyek a 70-es évektől kezdve lassan teljesen átvették az IKKA-biznisz terepét.
További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!
