Itthon nem szerették a magyar nejlonharisnyákat a lányok, asszonyok, pedig a nyugat rajongott értük.

 Forrás: FORTEPAN/ Bauer Sándor

Gyermekkorom meghatározó emléke, amikor anyukámhoz izgatottan érkeztek a lányok asszonyok, hogy orvosolja a felszaladt harisnyáikat. A kis faluban, ahol éltünk, ugyanis csak neki volt szemfelszedő tűje és harisnyatartója, amelyre kifeszítve a nejlonharisnyát meg lehetett szüntetni a szemszaladást. Sajnos mára ez a tudása feledésbe merült, és inkább veszünk egy újabb nejloncsodát, mintsem a szemekkel bíbelődnénk. De a 70-es években bizony ez eléggé égető probléma volt, hiszen a nejlonharisnyákat és a harisnyanadrágot igencsak drágán kínálták a boltokban 70-120 forintos áron. Meg is jelent számos cikk az évtized közepén arról, hogy miként lehet a magyar harisnya ilyen drága, ha nálunk működik Európa 10-edik legnagyobb harisnyagyára, és havonta sok tonnányi nejlonáru hagyja el az országot exportcélokból. Akkoriban a sajtó a magyar nők csökkentett harisnyafogyasztását azzal magyarázta, hogy a hazai gyártás minősége nem túl jó, így nem szívesen adnak érte pénzt az emberek. Pedig lehet, hogy csak túl sok ügyes szemfelszedő háziasszony működött országszerte, akik megteremtették a finom harisnyák hosszú életét. De kezdjük is az elején, hogy lettünk mi magyarok valódi harisnya-nagyhatalom, amely nemcsak a KGST piacokat, de még további 40 nyugati államot is ellátott gyönyörű nejlonharisnyákkal. A történet nálunk is a II. Világháború idején kezdődött. 

Köztudott, hogy a lábra simuló, hajszálvékony, csodásan szexi harisnyákat 1939-ben mutatta be a DuPont cég az Amerikai Egyesült Államokban, miután megvásárolták Wallace Hume Carothers vegyész nejlonszál-gyártásra vonatkozó szabadalmát. Pár nappal az ipari bemutató után pedig az újdonság feltűnt Marlene Dietrich csodás lábain is az egyik hollywoodi filmben, és ezután minden amerikai lány és asszony ilyet akart. Az igényt pedig sokkal könnyebb volt kielégíteni, mint a selyemharisnyákkal, hiszen a műanyagszálból szőtt lábravalókat gyorsabban és könnyebben lehetett elkészíteni, ráadásul alapanyagban sem volt hiány, ez nem függött a selyemhernyók teljesítményétől. A harisnyák gyorsan népszerűek lettek a tengerentúlon, és ezt vitték magukkal különleges ajándékként az Európát felszabadító katonák is az öreg kontinens lányainak és asszonyainak. Franciaországban és Németországban minden hölgy ilyet akart a jó szívű amerikai bakáktól, s az újdonság híre még hozzánk is eljutott, néhány Ausztriából áthozott harisnyapéldánnyal együtt (Hogy később, seftelési célzattal miket hoztak be az élelmesek, arról itt írtunk korábban).

Mivel nálunk sem amerikai katonát, sem pedig harisnyát nem igen lehetett látni a háború végén, a frissen felálló politikai vezetés úgy döntött, hogy maga orvosolja a nejlonharisnya-hiányt. Fellelkesülve az Amerikából érkező nejlonharisnya-segélyszállítmányokon, kisebb mennyiségű nejlonszálat vásároltak a DuPonttól, és kísérleti jelleggel az óbudai Blumenthal Harisnyagyárnál elkezdték a gyártást. 25—30 kg nylon-fonalból sikerült mintegy 70-100 tucat jó és használható nejlonharisnyát előállítani, amelynek ára kétségkívül jóval olcsóbb volt, mint a külföldié. Bár eleinte a nejlonszálak kivitelét erősen korlátozták az USA-ban, az 1940-es évek legvégére elhárult az utolsó akadály is az alapanyagbeszerzés elől. Jelentős mennyiséget importált így Magyarország is, hogy harisnyákat készítsen, és azt főként külföldön értékesítse. Az akkor felálló, szocialista Textilipari Igazgatóság ugyanis ebben az exportban látta a súlyos nyugati dollárhiány megoldását. Az említett óbudai gyár mellett más államosított harisnyagyárakat is felszereltek harisnyakötő gépekkel és új technikával, és négy helyen (Győr, Budapest, Békéscsaba majd Gyula) megindult a termelés. Az 50-es években az egyik legmodernebb és legszebb gyárnak tartották a parkosított óbudai harisnyagyárat, amely komoly harisnya- és zoknimennyiséget kötött külföldre és belföldre egyaránt.

Igen ám, de magyar hölgyek és sokszor a sajtó sem volt igazán elégedett a teljesítménnyel és a harisnyák minőségével. Hiába kísérleteztek a legújabb alapanyagokkal, hiába jött ki a miniszoknyadivat mentén 1968-ban a jóval kényelmesebb harisnyanadrág a sima tartót igénylő harisnyák mellett, hiába jelentek meg a varrás nélküli modern verziók, a magyar vásárlók inkább az olasz és külföldi darabokat keresték az üzletekben. Pedig ekkorra Magyarország tényleg harisnyahatalomnak számított: nálunk működött Európa 10 legnagyobb gyártóüzeméből az egyik, és összesen 52 országba exportáltunk nejlonharisnyákat és zoknikat, mintegy 7,5 millió dollár értékben (Még a Palma matracoknál is nagyobb mennyiségben, pedig azok világhírűek voltak). Svédországban pedig a Gigi névre hallgató magyar csoda kifejezetten népszerű volt, bár ezért még olykor a magyar nők is sorba álltak a Corvinban, mert nem tudták, hogy itthon készült.

A rengeteg panaszt követően 1963-ban a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet széleskörű vizsgálatot folytatott harisnyaügyben, amelyben közreműködött az ország valamennyi Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalata. De végül a kutatásból az derült ki, hogy a magyar harisnyák nem rosszabbak nyugati társaiknál, a rövidebb élettartamot minden bizonnyal az okozza, hogy a magyar hölgyek igen kedvelik a hajszálvékony 15 denes változatot, ami nem való hétköznapi használatra. Bár a szakemberek hangsúlyozták, hogy a különbség abban rejtőzik, hogy a kivitelre készülő darabokat egyfajta ragasztóanyaggal is bevonják, ami tartósabbá teszi őket, viszont pár mosás után nyomtalanul feloldódik. Addigra viszont a harisnya annyira átveszi a viselője lábformáját, hogy nem lehet gond a felvétel során, még a sarkaknál sem. Azt nem tudni, hogy a ragasztós megoldást végül alkalmazták-e a magyar polcokra kerülő harisnyáknál, de az biztos, hogy a hazai harisnyaháború ellenére a gyártás folyamatosan fejlődött. 1976-ra a magyar harisnyaipar naponta több mint 6 tonnányit gyártott nylon-, akril-, flór-, félgyapjú-, pamut- stb. szálból, az össztermelés pedig meghaladta az 54 millió párt. S a Kádár-kor második felében már nem volt olyan lány vagy asszony, akinek a szekrényében ne pihent volna 2-3 harisnyapár vagy nadrág egy-egy különleges alkalomra.

További hírek, cikkek retró témában a weboldalunkon találhatóak.