Bár atombombát nem vetettünk be a Tisza rendezésénél, azért így is megszületett országunk második legnagyobb tava.

A Kiskörei Vízerőmű makettje

Fotó: Fortepan/ Uvaterv 

Mitrofan Mihajlovics Davidov neve még a volt keleti blokk országaiban is meglehetősen kevés embernek mond bármit is. Örökéletűen eszement tervéről azonban szinte mindenki hallott már legalább egy városi legendát. Neki köszönhetjük ugyanis a szibériai folyók irányát atomrobbantással megfordító és néhány, 2,5 Magyarországnyi víztározó tavat létrehozó lázálom-csomagot, a Davidov-tervet. Az 1949-ben napvilágot látott elképzelés azonban jól szemlélteti a kommunista hatalmak II. világháború utáni hozzáállását a természethez: a közvélekedés szerint annak legyőzése szinte szent kötelessége volt a szocialista embernek, aki nem könyörgött, hanem elvette, amit akart (és pillanatokig sem merengett olyan apróságokon, amit ma ökológiai katasztrófának nevezünk). Ennek a megközelítésnek a gyermeke a magyar Tisza-rendezési terv is melyből szerencsére csak a pozitívabb dolgok valósultak meg (szemben a Davidov-tervvel, melyből még azok sem).

            A magyar rendezési terv két irányban szándékozott felhasználni és megzabolázni a Tisza folyót. Egyrészt a duzzasztógátak és erőművek rendszerével növelni kívánták a Tiszántúl öntözhető területeinek arányát, másrészt az ország teljes területén hajózhatóvá akarták tenni a folyamot. A tervet pedig – léptékei alapján - igazán nevezhetjük a magyar Davidov-tervnek, hiszen az 1955-ös adatok szerint a 158 ezer holdnyi öntözött területet 1970-re 1-, 1980-ra pedig 2 millió holdra kívánták növelni. Azt is kiszámították, hogy ezzel párhuzamosan az adott időszakban az említett környék vízszükséglete évi 3100 millió köbméterről 12 300 millióra, vagyis több, mint a négyszeresére nőtt volna. Az akkori mérések szerint ez a mennyiség a Tiszán 45 napa alatt folyik le, csak éppen nem ott, ahol az öntözéshez szükség lenne rá, ráadásul a vízbőség (áradások) nem akkor mennek végbe, amikor a növényeknek a leginkább szüksége lenne az öntözésre.

            A terv keretében eredetileg öt vízlépcsőt és erőművet terveztek, ám ezekből komolyan csak három megépítése került szóba. Az elképzelések szerint az erőművek gátja felduzzasztotta a folyót, így egy mesterséges árvizet hozva létre, melyet egy gátakkal előre kialakított mederben tartottak volna, mesterséges tavakat létrehozva. Az erőművek közül először a legszerényebb, a tiszalöki épült meg 1959-ben, majd ezután következett az ország legnagyobb ilyen építménye, a grandiózus kiskörei kivitelezése. Az első átfogó műszaki tanulmányt 1960- ban készítették róla. Az előkészítő munkák megkezdéséről 1961-ben törvény rendelkezett. A beruházási program 1964-ben készült el. A kiépítési ütem részletes tervét az országgyűlés 1966-ban törvénybe iktatta. Az első kapavágás még ugyanebben az évben, 1966-ban megtörtént.

A grandiózus duzzasztógát

Fotó: Fortepan/ Csíkos Ferenc

            A folyót Tiszalökig visszduzzasztó gát milyen nagy volumenű változást jelentett, azt jól mutatják a számok: a gát 9 méterrel emelte meg a folyó szintjét (a valaha mért legmagasabb vízállásnál mindössze 15 centiméterrel alacsonyabbra), ezzel a poroszlói rét 22 ezer holdon került víz alá. A tározó az ország második legnagyobb tava, három velencei-tónyi területen 260 millió köbméter vizet tárol. Szintén szemléletes, hogy mivel a folyó csak tavasszal szállít megfelelő mennyiségű vizet a töltéshez (egyébként folyamatosan csökken a vízszint az öntözés miatt), az 1973-as átadást követően közel 20 év(!) kellett a teljes feltöltés befejezéséhez. Az új tó a hozzákapcsolódó csatornákkal együtt 520 ezer holdnyi földterületet vont be az öntözéses növénytermesztésbe.

Persze emellett a tóval (melyet a nyolcvanas években még Kiskörei-víztározó néven jelöltek a térképek és a földrajzkönyvek) a kezdetektől más tervei is voltak a kormányzatnak. A partokat már az első skicceken is úgy vázolták fel, hogy azokon strandok és üdülőövezetek jöhessenek létre. Ennek megfelelően 1972-ben, az átadás és a feltöltés júliusi megkezdése előtt hónapokkal elkészült a víztározó üdülőterületi rendezési terve. Ebben elsősorban belföldi, rövidtávú (max. 3-4 napos) nyaralókkal és horgászokkal számoltak. Szerencsére az eredeti tervek kivitelezésében itt elfogyott a lendület és a pénz is, így a harmadik, Csongrádnál építendő vízlépcső már örökre csak elmélet maradt, a hajózható Tiszával együtt. Ezek a tervek – megvalósulásuk esetén - a környezetvédők szerint egyértelműen csak ártanának a régiónak és hasznuk elenyésző lenne ehhez képest (mint láttuk ez a kitalálás időszakában senkit sem zavart túlságosan). Ahhoz pedig még környezetvédőnek sem kell lenni, hogy a Tisza-tavon pöfögő teherszállító hajók látványát egyértelműen a lázálom kategóriába soroljuk...

 További érdekes sztorikért, nettó-retró életérzésért látogassa meg facebook oldalunkat!