Csetreszgyűjtés, mint rendszerellenes tevékenység a bólogatós kutyák, a kerti törpék és az üveghalak árnyékában.

Forrás: Fortepan/Főfotó

Porcelánból öntött, piros kendővel átkötött fejű fogfájós kutyuska, Gina Lollobrigida képével díszített egri ajándéktárgy, pornográfnak titulált, pőre nőcskével díszített, festett balatoni kisszobor – csak hogy néhányat felsoroljunk az előző rendszer népszerű giccskiállításainak darabjai közül. 1960-ban az Iparművészeti Vállalat rendezte meg az első nagyszabású, fővárosi giccskiállítást, amelynek főbb díszei a fentebb említett, „remek” darabok voltak. Azt meg kell itt jegyezni, hogy a fogfájós kutyust ekkorra már felváltotta a lábfájós társa, hiszen előbbinek gyártását egyszerűen betiltották, úgyhogy a porcelánszobrocskákra szakosodott állami vállalatok kénytelenek voltak újabb aranyos, kutyusszobor után nézni. A giccskiállítás rendezőinek kettős célja volt: egyrészt giccsnek titulálni minden kispolgári dísztárgyat, amelyek még a rothadó kapitalizmus idején nagyon népszerűek voltak, másrészt a giccsek egyfajta ellenéteként bemutatni az Iparművészeti Vállalatnál újonnan készült mütyüröket és apróságokat. Ezek sok esetben ugyanabból az anyagból készültek, mint előbb említett társaik, de ízlésesek, finomak, hangulatosak voltak. Érződött rajtuk annak a 214 művésznek a keze nyoma, akik 1960-ben az iparművészeti tárgyak (darab szerint idén 1500 ajándéktárgy) „prototípusát” elkészítették.

Forrás: DDR Musum Berlin

Természetesen az Iparművészeti Vállalatnak nem volt könnyű dolga, hiszen a giccskiállításon bemutatott dolgokat a látogatók sok esetben szerették volna megvásárolni. Ráadásul hiába gondolták úgy, hogy ezeket talán az előző rendszerben gyártották le a nagyérdemű számára, a legtöbb esetben a turisztikai célzattal készülő giccsek bizony a szocialista gazdaság jeles vállalatainál készültek, és onnan kerültek a boltok polcaira. Az 1960-as években már nem nagyon volt arra példa, hogy nagy tételben magánzók készítettek volna dísztárgyakat. Bizony a kritizált balatoni és lakásokba szánt tárgyak zöme valamelyik műanyag vagy porcelán és üveggyárunkból került elő oly módon, hogy a kereskedelmi vállalat osztályvezetői engedélyezték a forgalmazásukat. Mindezek ellenére a giccskiállítás szervezői végül is elégedettek voltak a rendezvénnyel, hiszen még meg is turnéztatták azt vidéken, ráadásul a nagy sikerre való tekintettel összegrundoltak egy képzőművészeti giccskiállítást is a következő évben. Ez utóbbi célja az volt, hogy a nagy festőművészek munkáit elkülönítse a giccses középszerű alkotásoktól, és erről okítsa a közvéleményt.

 A cikk az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Az biztos, hogy a giccskiállítás ötlete, elemei és az ennek nyomán begyűjtött temérdek giccstárgy 1960-75 között számtalanszor került bemutatásra szerte az országban. A képzett, neves iparművészek különösen a balatoni giccsek főbb lelőhelyeire, név szerint Füred, Hévíz és Siófok kereskedő egységeire voltak zabosak, mivel ezek gyakorlatilag újratermeltették a szépnek semmiképnek nem mondható pingált balatoni tárgykínálatot, megspékelve némi otthon hímzett terítőáradattal. Természetesen a nagyáruházak polcai sem maradtak le a giccsversenyben, hiszen ebben az időben roskadoztak a porcelán és üveggyárak tömegtermelésének termékeitől. Különböző giccskiállításokat egyébként egészen a 70-es évek közepéig szerveztek állami kezdeményezésre a művészeti ízlésformálásért felelős vállalatok. Képviselőik rendszeresen nyilatkoztak a sajtónak, miszerint a szocialista közízlést meg kell reformálni és el kell érni, hogy az elvtársak felismerjék a szépet és a jót, és ne költség hiába a pénzüket drága értéktelen giccsekre. Afölött persze sokan szemet hunytak, hogy a múltból megmaradt nagypolgári értékes bútorokat, dísztárgyakat sokan a giccs kategóriába sorolták politikai meggyőződésből. Esetleg ezek a használt, de mégis értékes tárgyak végül a pártvezetés kényelmes otthonaiban landoltak. Érdekes, hogy a szocialista közízlés építésének nevében sokan a templomok berendezését és az egykori kastélyok és kúriák tárgyait is feleslegesen díszített giccsnek titulálták. Ma már viszont a 70-es, 80-as évekből ránk hagyományozott tárgyakat – így a jellemző kukoricakorsót és pohárkészletet, az üvegből húzott színes halakat, a libazöld színben pompázó vázákat - mi is giccsesnek érezzük, A szocialista autók szélvédőjénél bólogató barna kiskutyusokról vagy a köztereket díszítő monumentális kommunista szobrokról ne is beszéljünk. Hiába próbálták a közízlést feljavítani a Kádár-korban, a színes kerti törpék mára már ismét visszatértek és bevették a falusi lakóházak udvarait.

Ha volt kedvenc dísztárgyatok, vagy éppen valamelyiket ma sem tudjátok elviselni, osszátok meg velünk a Facebook oldalunkon!  

Bólogató kutyuska, forrás: Wiki