Feltalálta a golyósdezodort és az automata váltót, miatta alakult a BIC márka és Argentínában máig nemzeti hős.

Így lett a Baeder-féle bébiszappanból előbb háborús csereáru, majd a szocialista nők kedvenc piperecikke, a Baba szappan.

Az alumínium teáskannától, a veszélyes merülőkön keresztül mi csak a rendszerváltás után jutottunk el a konyhai elektromos vízforralókig.

Több, mint 100 évig készült, 3 neve volt és lehetne a Margit híd tükörképe is. Ez csak néhány érdekesség a hídról.

Még a kitalálói sem gondolták, hogy háborút robbantanak ki, ráadásul a kotyogós kávéfőző is csak rontott a helyzeten.

Földalatti kisvasút és lábon álló medencék is szerepeltek a Miskolctapolca ihlette tervekben, ám a valóság közbeszólt.

Milyen lett volna eredetileg K.I.T.T. és miért bukott meg majdnem az ötlet az NBC-nél? Ezek csak a bemelegítő kérdések!

A 60-as évek hűtőház hiányát oldotta volna meg egy szakember a szabadvízi hűtéssel, mellyel azonban adódtak gondok.

Bölcsődék, mozik, sportpályák és csepelnyi lakó egyetlen panelházban. Mintha Jetsonék költöztek volna a Duna-partra.

Ma a "Faluház" a legnagyobb. A szalagház homlokzata ennek 40-szerese lett volna...

Ha valakitől megkérdezzük, hogy melyik az ország legnagyobb, egybefüggő lakóháza, akkor sokan fejből vágják rá, hogy az Óbudai Lakótelepen, a Szőlő utcában található „Faluház” az (nevét arról kapta, hogy többen élnek benne, mint egy kis faluban). A válasz pedig helyes, hiszen 884 lakásával háromezer lakójával és 315 méteres hosszával (ezzel Európa leghosszabb épülete is) valóban ez a monstrum a legnagyobb. Kicsit ijesztő beleképzelni, hogy ha dolgok másképpen alakulnak, akkor ma a csillaghegyi Dunaparton (Kossuth Lajos üdülőpart) egy akkora panelépület magasodna, melynek az árnyékában is elférne néhány Faluház. Ez lenne a szalagház...

            Egy rendkívül tehetséges magyar tervező, Zalotay Elemér 1958-ban vetette fel egy olyan épület tervét, melybe akár több budapesti kerület lakosságát is be lehetett volna költöztetni, és ez nem túlzás! A szalagházban ugyanis 20 ezer lakás került volna kialakításra és 80 ezer lakó fért volna el bennük. Ezzel a három legkisebb kerület vagy Csepel (kb 76 ezer fő) teljes lakossága egyszerre költözhetett volna be. Maga az épület pedig brutális méretű lehetett volna. A tervekben egy 40 emeletes(!) 3 kilométer hosszú betonhegy körvonalazódott, mely a faluháznál 4-szer magasabb és majd’ 10-szer hosszabb lett volna.

A szalagházhoz készült egyik látványrajz

Az épület két oldalán egy teljes, 100 méteres erdőt és benne sportpályákat telepítettek volna. A monstrum külön földalatti HÉV-et és szárnyashajó összeköttetést érdemelt a tervekben (ekkoriban még olyan nagy újdonság volt a szárnyashajó, hogy az újságok nem is tudták helyesen leírni a nevét a beszámolóikban). De hogy nézett volna ki a szalagház belülről?

            Az épületben 2 emeletenként futott volna egy közlekedő folyosó, melynek két oldalán lettek volna egy-egy lakás lakóterei. A hálószobák erre merőlegesen, a folyosó tetején kaptak volna helyet. Mivel a lakótér a tervben kétszer olyan hosszú volt, mint a hálószoba szélessége, így az egész a játéból ismert jenga torony felépítésére hasonlított volna. Ez pedig azt is jelentette, hogy a hálóknak mindkét homlokzaton lett volna ablaka. A ház belső kialakítása azonban jobban támogatta volna a közösségi életet, mint a magánszférát...

            Bár minden lakóegységben alakítottak volna ki konyhát, az épületnek lett volna egy közös üzemi konyhája, ahonnan a megrendelt ételt egy étellift repítette volna a rendeltetési helyére. Egy másik elevátorba rakhatták volna a szennyest a háziasszonyok, mely a szalagház mosodájából a tisztaruhát is elhozta volna. Ezen felül a házban tízemeletenként egy közösségi árkád futott volna végig, bölcsődéknek, boltoknak, edző- és tornatermeknek, filmszínházaknak, orvosi rendelőknek, szolgáltató és javító boltoknak adva helyet. A házban természetesen személyliftek is rendelkezésre álltak volna, melyek a 40-ikre 1 perc(!) alatt értek volna fel. Ráadásul a ház költséghatékonynak is ígérkezett, hiszen a lakótelepi közutak elmaradása, a közművek egyszerűsödése valamint a fal és tetőfelület csökkenése folytán az egy lakásra eső ár – a számítások szerint – 30 százalékkal lett volna alacsonyabb. Akkor miért feneklett meg a kérdés? Nem azért, amit elsőre gondolnánk!

            Az, hogy a ház teljesen tönkretett volna egy csodálatos üdülőterületet és annak szépségét, az Zalotayt nem igazán érdekelte, hiszen először a Kiscelli Múzeum parkjába tervezett egy dupla faluház méretű monstrumot. Még az olyan nyilvánvaló tények mellett is könnyedén elsiklottak, hogy a kommunista ipar képességeit messze felülmúlta volna a terv kivitelezése (gondoljunk csak arra, hogy hány panelház lett életveszélyes süllyedés miatt, melyek nem is negyven emeletesek voltak, és nem a Duna vizenyős partjára lettek felhúzva. Esetleg arra, hogy sok házban hetente nem működött a sima lift sem, nemhogy egy gyorslift). A bukás oka ezeknél sokkalta prózaibb volt: Zalotay egyszerűen nem „feküdt jól” a fontos elvtársaknál.

            A terv első ismertetésekor még csak érdektelenséggel szembesült a tervező, ami a kor légkörének ismeretében abszolút érthető. A tervgazdaság nem igazán támogatta a tehetséges embereket, mint ahogy a rendhagyó elképzeléseket sem.  Később azonban a légkör határozottan ellenségessé vált, amikor a korabeli szakma kezdte támadni a terveket. Újra csak kortanulmányt lehetne írni a sajtóban megjelent nyilvános levelek hangvételéből, hiszen professzorok írták le, hogy ahogyan egy 100 méteres kígyó hülyeség – ezzel a szóhasználattal – lenne, úgy egy 3 kilométeres ház is az. Innentől Zalotay gyakorlatilag „persona non gratává” vált és még a komolyabb szaklapok kapui is bezárultak előtte. Mikor továbbra sem adta fel és saját pénzén maketteket készített (egy ilyen többe került egy havi fizetésénél), egymás után több munkahelyről is kirúgatta a hatalom. Míg a londoni, moszkvai , New York-i építészeti lapok vezércikkekben foglalkoztak a szalagház terveivel, addig az építész körül a saját hazájában fogyott el végérvényesen a levegő. Végső elkeseredésében 1973-ban Svájcba utazott, és többé nem is tért vissza, a mai napig ott él. Így már nem láthatta, amikor 1975-ben az első lakók beköltözhettek a faluházba. Akármilyen „hülyeség” volt is a szalagház, végül azért kisebben csak megépítették...

1977-ben a mai napon szállt fel először a figura, Magyaroroszág mellett például Amerikában is, végül 90 országig repült!

1977. szeptember 23-án mutatták be Kockásfülű nyúl mesesorozat első epizódját a Magyar Televízióban, és a füleivel szállni is tudó nyuszi rögtön meghódította a gyerekek szívét. Megjegyzem nemcsak a magyarokét, de az amerikai, kanadai és finn gyerekekét is, hiszen a hazai bemutatóval egy időben a tengerentúlon(!) és Finnországban is elindult a széria vetítése. A történet első 13 része ugyanis 1974-76-ban készült a Pannónia Filmstúdióban Richly Zsolt ügyes rajzaival, és a Hungarofilm vezetősége már a magyar ősbemutató előtt eladta a vetítési jogokat jó pár külföldi országba. Végül óriási siker lett Kriszta, Kistöfi, Mozdony, Menyus és persze a mindent megoldó nyuszi története: a világon több, mint 90 országban vetítették az elmúlt évtizedekben, például eljutott Japánba is. Pedig az írónő, Marék Veronika egy korábbi meséjének – A csúnya kislánynak – sikertelensége miatt már azon gondolkodott, hogy végleg feladja a meseírást. De a hétköznapi helyzetekből magát kivágó ügyes nyuszi alakja nem hagyta nyugodni, ráadásul a füleit kockásra álmodta meg, ami a 70-es években igencsak divatos volt.

A hazai közönség figyelmét egyébként képregényekkel próbálták felkelteni a bemutató előtt, hiszen a Tükör újságban már 1975-ben megjelent nyomtatásban Kriszta születésnapi meséje, amely egyben a sorozat első epizódját adta.

Végül a televízióban 1977-ben mutatták be egy őszi szombat estén, és ekkor elindult a kockásfülű őrület. Minden kisgyerek szeretett volna magának egy ilyen nagy fülű nyulat: lehetőleg plüssben, amihez hozzá lehet bújni, aminek a fülei alá mindenféle kincset el lehet rejteni. Ez az egyik legsikeresebb rajzfilmfigura azóta is a retró szériák közül, amit még ma is lehet kapni a játékboltokban, és a televíziók újra és újra műsorra tűzi. Az első 13 rajzfilmet a 70-es évek végén egy folytatás-sorozat követte, hiszen a gyerekek ki voltak éhezve az újabb és újabb mesékre.

De vajon miben rejlett a nyuszi varázsa? Az írónő, Marék Veronika szerint nem abban, hogy a nyuszinak valódi varázsereje lett volna, hiszen a repülésen kívül semmi különösre nem volt képes. A nyuszi inkább emberként viselkedett, aki minden bajból jól ki tudta vágni magát, és ezzel azt üzente a gyerekeknek, hogy mindent rendbe lehet hozni, minden problémát, konfliktust valóságosan meg lehet oldani.  Ráadásul ez volt az első olyan rajzfilm, ahol a színek is nagyon fontos szerepet játszottak! A film iparművész alkotója, Richly Zsolt szerint külön színjelentése volt még a nyuszifül kockáinak is, és a színes rajzok elvarázsolták a fekete-fehér bábfilmekhez szokott közönséget. Igaz azért el kellett telni jó pár évnek, hogy a magyar szocialista háztartásokban is színes tv-n nézhessék a nebulók a Kockásfülűt. A nyuszi nem csak a készítőket, de más művészeket is megihletett, Kolodkó Mihály jó pár évtizeddel később egy igazi kis aranyszobrot mintázott róla, amely ma is látható a fővárosban a Sikló melletti téren. Mi pedig nosztalgikus érzésekkel nézzük újra és újra gyermekeinkkel, unokáinkkal a Kockásfülű nyúl meséjét...

További érdekes sztorikért, nettó-retró életérzésért látogassa meg facebook oldalunkat!