A kenesi löszfallal mindig csak a baj volt, de az ifjú magyar mérnökök költséget és munkaerőt nem kímélve megoldották a problémát.

Egykoron a Balatonra érkező NDK-s lányok „hajlandóságáról” beszélt az ország férfitársadalma, az ügyeskedők pedig a „Zimmer Frei” mozgalomban utaztak. De miért is lett a Balaton a kelet-németek kedvelt nyaralóhelye és mit köszönhet nekik a Balaton?

Tíz napig folyamatosan részeg táborvezetők és kocsmából begyűjtött fiatalok. Ilyenek voltak az építőtáborok a nyolcvanas években. Pedig eleinte jó ötletnek látszott a rendszer.

Kánikulában tálalt fűszeres disznótoros és a dátummal megnövelt számla helyett profizmus és magas minőség.

Így vált közvagyonná sok főúri kastély és ingatlan a magyar tenger partján, avagy a kastélyállamosítás nagy sztorijai a Balaton északi partjáról.

Néhány hónap alatt felépített szállodák és éttermek hozták a megváltást a hatvanas évek végén a kapacitáshiányra. Ráadásul ezek nagy része még ma is működik!

Műanyag tejtartó, tantusz és centri – csak néhány olyan tárgy, ami nem hiányozhatott egyetlen szocialista magyar otthonból vagy balatoni nyaralóból sem. Hétköznapi holmik, amelyek mára kikoptak a köztudatból. Ha ma mutatjuk meg ezeket egy tinédzsernek, alapesetben fogalma sincs, hogy mire használhattuk őket.

Lefolyó- és vizesblokk nélküli éttermek, kempingek az északi parton és falból folyó víz a gyárépületekben. A szocialista építkezések gyöngyszemei.

Műsorvezető recepciós, tejfeles szájú igazgató és szintenként eltérő berendezés a hotelben, mely közel egy évig tartotta a balatoni rekordokat.

Csalt akkor mindenki, a vendéglátósok, a boltosok, sőt még a gyárak is. Vizezés, újrahasznosítás és trükkös mérések a Kádár-korszakból.